Olaf Scholz: a zárolt orosz vagyon hozamát fegyverbeszerzésekre kell fordítani

Az Európai Bizottság szerint mintegy 210 milliárd euró orosz vagyont fagyasztottak be az EU-ban. Háború Ukrajnában „Különleges katonai műveletnek” nevezett nyílt háborút indított Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen. A harcok 2022 február óta tartanak, a Nyugat fegyverszállításokkal és gazdasági szankciókkal nehezíti az oroszok előrenyomulását. Cikksorozatunkban minden fejleményről beszámolunk. A Moszkva elleni szankciók keretében az Európai Unióban…

Részletek

Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítése lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Az Európai Unió bővítésének felgyorsítását nevezte a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb céljának a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfő este. Szijjártó Péter azt írta, úgy látják, hogy Moldova felkészülése kifejezetten jól halad, “ehhez mi is hozzájárulunk azzal, hogy 50 leendő moldovai EU-s szakértőt képzünk ki az elkövetkezendő hónapokban”. A tárcavezető úgy fogalmazott, álláspontjuk egyértelmű,…

Részletek

Vonat elé lépett egy ember Tótkomlóson

A baleset miatt Mezőhegyes és Tótkomlós között pótlóbusszal lehet utazni. Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban – közölte a Mávinform. A helyszínelés idején – várhatóan késő éjszakáig – Mezőhegyes és Tótkomlós között szünetel a vasúti forgalom. Az Orosházáról Mezőhegyesre tartó személyvonat helyett Tótkomlóstól pótlóbusszal lehet utazni. (Nyitóképünk illusztráció) HVG

Részletek

Biden telefonon közölte Netanjahuval, hogy ellenzi Rafah ostromát

A Fehér Ház szerint kizárólag korlátozott és célzott hadműveletről lehet szó a dél-gázai városnál. Izrael háborúban Kitört az újabb háború a Gázai övezetben, miután a Hamász palesztin terrorszervezet 2023. október 7-én megtámadta Izraelt. A brutális akcióban és az arra adott izraeli válaszcsapásokban ezrek haltak meg. A háború legfontosabb fejleményeit cikksorozatunkban követhetik. Joe Biden telefonon erősítette…

Részletek

Itt a végleges lista: négy főpolgármester-jelöltre lehet szavazni június 9-én

Hat újabb jelölt lépett ma vissza, Vas Annamáriának pedig nem gyűlt össze az ötezer érvényes aláírása. Önkormányzati választások Marad-e Budapest főpolgármestere Karácsony Gergely? Melyik városokban lehet esélye az ellenzéknek? Megrengethetik-e a közéleti botrányok a Fidesz helyi bástyáit? Június 9-én kiderül – kövesse velünk a 2024-es önkormányzati választások legfontosabb híreit! Megjelent a Nemzeti Választási Iroda (NVI)…

Részletek

Index: Gyanúsítottként hallgatták ki a Nemzeti Színház ügyelőjét a novemberi baleset miatt 

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség gyanúja miatt nyomoz. Gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség egy embert a Nemzeti Színházban tavaly novemberben történt baleset ügyében – írja az Index a hatóság közlésére hivatkozva.  A lap úgy tudja, hogy a színház ügyelőjét hallgatták ki. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség gyanúja miatt nyomoz.  Az Index…

Részletek

Kevés egyedibb autó létezik, mint egy ilyen Pagani Utopia

Két és félmillió dollárért el is várható az egyediség. Az évente néhány tucatnyi autó gyártására limitált Pagani, több mint egy éve megkezdte legújabb hiperautója, az Utopia kiszállítását kiválaszott vevőinek. Az olasz cég hivatalból ritkán jelenik meg rendezvényeken, de most jelen volt az Emilia-Romagna Motor Valley-ben megrendezett Motor Valley Festen. Ennek tiszteletére pedig be is mutatott…

Részletek