Jelentős ösztöndíjat kapnak a magyar iskolát választók

Jelentős ösztöndíjat kapnak a magyar iskolát választók

Hazánk kormányának köszönhetően minden olyan elsős, ötödikes és első osztályos középiskolás diák bruttó négyezer eurós ösztöndíjat kapott, aki Horvátországban magyar iskolába iratkozott. A lépéstől a megtartóerő fokozódását várják.

Jelentős, nemzettestvéreinket érintő sikerről számolt be csütörtökön a horvátországi magyarok lapja, a Képesújság. Mint az orgánumban olvasható, a budapesti kormányának köszönhetően – és a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) jóvoltából – minden olyan elsős, ötödikes és első osztályos középiskolás diák bruttó négyezer eurós ösztöndíjat kapott, aki Horvátországban magyar iskolába iratkozott be.

Kórógyon a múlt héten már alá is írták az első szerződéseket a sikeresen pályázó diákok szüleivel.

A HMDK támogatáspolitikája nem csak az idei tanévre szól. A cél, hogy az elkövetkező időszakban is azonos szinten maradjon, vagy pedig növekedjen a magyar iskolákba járó fiatalok száma, és ennek köszönhetően pedig erőteljesebben lehessen harcolni az asszimiláció és az elvándorlás ellen.

Írta a Magyar Hírlap