Csaknem 60 évesen szülte meg saját unokáját lánya helyett egy magyar nő

Csaknem 60 évesen szülte meg saját unokáját lánya helyett egy magyar nő

43 évvel lánya születése után idén szeptember végén megszülte unokáját lánya helyett egy magyar nő Angliában – írja a Blikk nyomán az RTL. A cikk szerint Epres Ilona azért vállalta a szülést, mert lánya számtalanszor elvetélt, és hiába próbálkozott hét alkalommal is lombikprogrammal, nem járt sikerrel.

Az asszony hosszas egészségügyi vizsgálatok után vállalta lánya petesejtjének és a veje hímivarsejtjének beültetését, amire Londonban került sor. Mint mondta, Magyarországon túlkorosnak találták, de Angliában ennek nem volt akadálya.

Ilona azt is elmondta a lapnak, hogy szerencsére a terhessége alatt semmi problémája nem volt, és a szülés is annyira simán folyt le, hogy az angol orvos úgy gratulált neki: Ilyenre még a kórházukban nem volt példa, és visszavárják egy újabb szülésre. Ilona egy 3,5 kilós, egészséges kisfiúnak adott életet.

Beszélt arról is, hogy nem sokáig lesz hivatalosan a fia a kis Danika, mert most készül a lemondási nyilatkozata, a lánya részéről pedig az örökbefogadási. Egyébként nem béranyaként, hanem dajka anyaként szerepel Ilona a nyilvántartás szerint, és ez óriási különbség – mondta.

Írta a Magyar Hírlap