Nyolc vármegyében tört be polgármesteri hivatalokba és önkormányzati épületekbe három férfi

Nyolc vármegyében tört be polgármesteri hivatalokba és önkormányzati épületekbe három férfi

MH/MTI
2024. január 5. péntek. 20:26

Fekete Géza alezredes elmondta, hogy már hónapokkal ezelőtt elrendelték a nyomozást a vármegye területén hasonló módszerekkel és hasonló körülmények között elkövetett betörések miatt, a nyomozás során megállapították, hogy az elkövetők „tevékenysége” nyolc vármegyére terjedt ki.

A január 4-én hajnalban, az M86-os számú gyorsforgalmi úton elfogott – 54 és 56 év közötti – férfiak mindegyike volt már büntetve vagyon elleni bűncselekmények matt, többszörös visszaesőnek minősülnek. Ketten budapesti lakosok, egy társuk pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei illetőségű – fűzte hozzá az alezredes.

Tóth László rendőr őrnagy, bűnügyi osztályvezető a nyomozás részleteit ismertetve úgy fogalmazott: a gyanúsítottak „igazi mackósok”, akik páncélszekrények, lemezkazetták nyitására képezték magukat. A bűncselekmény-sorozatot 2023 tavaszától követték el.

Közvetlenül elfogásuk előtt a sorkifaludi polgármesteri hivatal épületébe törtek be, ahová az ablakot befeszítve jutottak be, az egyik irodában egy lemezszekrényt nyitottak fel, amiből készpénzt loptak el.

Autójukból feszítővasak, nagy méretű csavarhúzók kerültek elő, lakásaikból pedig a későbbi házkutatások során egy lángvágót és egymillió forint készpénzt is lefoglaltak a rendőrök – ismertette.

Hozzátette: a három, jelenleg bűnügyi őrizetben lévő férfit többrendbeli dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével, illetve annak kísérletével gyanúsítják, ezért a nyomozást felügyelő ügyészségen javaslatot tettek letartóztatásuk kezdeményezésére.

Írta a Magyar Hírlap

Hírpláza
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.