Két ezüstéremmel folytatták szereplésüket juniorjaink a vilniusi Európa-bajnokságon: Ábrahám Minna és Jackl Vivien bővítette kollekcióját. Vivien 800 gyorson jött be másodiknak, míg Minna 100-on fantasztikusan hajrázott s végül 0.06-tal maradt le az újabb aranyról.
Jóllehet Ábrahám Minna elsősorban a 200 specialistája, az elmúlt hetek remeklését figyelve százon sem tűnt esélytelennek – és a döntőben jött is, mint a szélvész, jóllehet a topfavorit olasz, a színesbőrű Sara Curtis bitangul belekezdett, és a második ötvenre testhossznyi fórral fordult. Minna azonban fokozatosan mászott a nyakára, hosszú csápjaival egyre közelebb tempózott a taljánhoz, ám a falnál hat nyamvadt századmásodperc megmaradt Curtis előnyéből – Minna jutalma így is egy szépen csillogó ezüst, ami egész jól mutat az eddigi két arany mellett. Egyébként megint majdnem összejött a közös dobogó Molnár Dórával, a másik magyar finalista is szépen hajrázott, de a rém szoros finisben 0.2-vel lemaradt a harmadik helyről s lett ötödik.
Jackl Vivien is bővítette kollekcióját, s már negyedszer állhatott dobogóra Vilniusban. Ahogy azt az 1500 után várni lehetett, az erre az Eb-re csúcsformába hozott brit Blocksidge 800-on is jóval frissebb volt, mint Vivien – a tatabányai kiválóság igazából a saját versenyét úszta, féltávig a negyedik helyen utazott, aztán váltott, 450-nél már másodikként fordult, 600-ig fokozatosan csökkentette a hátrányát a brittel szemben, ám egy másodpercen belülre nem tudott kerülni, s végül maradt a biztos ezüst (csak hogy lássuk perspektivikusan, hogy Vivien Belgrád után már inkább az olimpiára koncentrál: amikor két hete a felnőttek között megnyerte az 1500-at, a 800-as részideje jobb volt, mint amennyivel itt végzett másodikként; de van az az ár, amit meg kell fizetni a jó ötkarikás szereplés érdekében).
Esztendeje Abonyi-Tóth Glenda kellemes meglepetésre bronzéremig tempózott 200 pillangón – most 4. lett; 2:11.6-ra jutott bronz Belgrádban, most Litvániában ugyanez nem volt elég a dobogóra (2:11.83), ahhoz most 2:10-re lett volna szükség.
A fiúk 4×200-as gyorsváltójánál a tisztes helytállásban reménykedtünk, és a fiatalok – egy 14 és egy 16 évessel a sorainkban – Duca Stefan, Pápai Olivér, Kakuk Koppány, Kováts Alex felállásban szépen be is jöttek ötödiknek.
A középdöntőben szereplők közül Komoróczy Lora remekelt s jutott első idővel a vasárnapi fináléba 100 háton, ami sajnos nem sikerült Molnár Dórának (13.). Ugyanilyen mérleggel zártunk 50 pillangón, Antal Dávidnak sikerült (8.), Bagi Zoltánnak nem (13.). Sajnos, Barta Biankának – 10. hely 200 vegyesen – és Zsebők Laurának – 15. 100 mellen – szintén meg kell elégednie a reggeli továbbjutással.
A zárónap előtt 9 medáliával (3-2-4) egyelőre negyedikek vagyunk az éremtáblázaton.
Részletes eredmények:
https://vilnius2024.microplustimingservices.com/#/sports-schedule/SWM/*