NB II: ötszörös magyar válogatott támadó érkezését jelentette be a Gyirmót! – hivatalos

A magyar másodosztályban (Merkantil Bank Liga) szereplő Gyirmót FC Győr hivatalos közleményében tudatta, hogy szerződtették Ugrai Rolandot, aki az előző idényt Mezőkövesden töltötte…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A Gyirmót 1+1 évre szóló szerződést kötött az ötszörös magyar válogatott Ugrai Rolanddal. A 31 esztendős támadó a 2023/2024-es szezonban a Mezőkövesdnél játszott, mindössze 10 bajnokin kapott lehetőséget, gólt nem szerzett. 

Ugrai Roland a Szombathelyi Haladás színeiben mutatkozott be az NB I-ben. Nem volt egészen 17 éves, amikor megszerezte első gólját a Debrecen ellen 2009 augusztusában. A Halit először 2009-2014-ig, majd másodszor 2015-2016-ig erősítette, első időszakában egyébként rengeteget volt sérült. Később aztán megjárta idehaza a Ferencvárost, a Diósgyőrt, a Budapest Honvédot és a Debrecent. Külföldön megfordult Görögországban az Atromitosz színeiben, míg Törökországban a Pendiksporban játszott. A magyar élvonalban összesen 194 találkozón lépett pályára, ezeken 41 találatot és 24 gólpasszt jegyzett. A magyar válogatottban 2017 októberében debütált, összesen 5-ször húzhatta fel magára a címeres mezt, ezeken 1 gólig jutott. 

fociclub

Hírpláza
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.