Klubot váltott a PL-t is megjáró kolumbiai középpályás – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően másik argentin csapathoz igazolt a szebb napokat is látott veterán kolumbiai labdarúgó…

(Photo by Roberto Tuero/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)

Az argentin bajnokságban (Liga Profesional) sereghajtó, Barracas Central 2025 év végéig szóló szerződést kötött a San Lorenzótól távozó rutinos középpályással, Carlos Sánchezzel.

A 38 éves kolumbiai védekező középpályás 2007 és 2021 között szerepelt Európában, amikor a francia Valenciennes, a spanyol Elche, az angol Aston VillaWest Ham United és Watford, valamint az olasz Fiorentina labdarúgója is volt. Ezen csapatoknál együttesen több mint 300 élvonalbeli bajnokit játszott. Sánchez 2015-ben FA-kupa-döntős volt a birminghamiekkel.

Az európai kalandozást követően hazájába tért vissza, másfél éven át a kolumbiai Independiente Santa Fé játékosa volt, melyben 54 tétmérkőzésen szerepelt. Mostani állomáshelyét 2023 eleje óta erősíti, és bár kezdetben rendszeresen szóhoz jutott, az aktuális kiírásban csupán egyetlen mérkőzésen szerepelt, és a jelek szerint távozni készül a csapattól. Sánchez eddig 50 tétmeccset játszott a Ciclón színeiben.

Sánchez 2007 és 2018 között 88 mérkőzésen szerepelt a kolumbiai válogatottban, tagja volt a 2014-es és a 2018-as világbajnokságon résztvevő együttesnek.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub