A szövetségi kapitány a négygólos vereség után elmondta, érezhető volt, hogy ez az első meccse az új csapatnak.
Fotó: mvlsz.hu
Cseh Sándor szövetségi kapitány az mvlsz.hu-nak elmondta: nagyon érezhető volt, hogy ennek az új csapatnak így együtt ez volt az első mérkőzése. Ráadásul az elején kicsit szerencsétlenek voltunk, három olyan gólt kaptunk, ami nem igazán helyzetből született, időnél, kipattanóból… Mert egyébként nem gondolom, hogy a görögök sokkal rutinosabbak lennének, de hazai pályán, két komolyabb partnerrel végigcsinált edzőtábor után azért határozottabb volt a játékuk.
A kapitány hozzátette:
Magunkról azt mondanám, hogy nem volt bennünk gyorsaság, sokan nem mertek kapura nézni, a blokkok nem voltak magasak és lábbal nem dolgoztunk eleget emberhátrányban. Persze, nekem is első meccsem volt női kapitányként, és nagyon nem szeretek kikapni, viszont azért mégiscsak az a fontos, hogy lássam a játékosokat, ki miként teljesít, miként reagál bizonyos helyzetekben, pontosan ezért tartom ezt a mérkőzést is rendkívül hasznosnak
– mondta.
Cseh Sándor rámutatott: azt eddig is tudtuk, de most több fiatal élesben megtapasztalhatta, mennyivel más szint a felnőtt válogatott, mint az utánpótlás-világversenyek. A küzdeniakarás nem volt rossz, baj nem történt, mindezt közösen kell szépen megbeszélnünk a folyamatos fejlődés érdekében – zárta értékelését.
EMLÉKEZTETŐ:
Görögország-Magyarország 14-10 (4-2, 3-1, 4-4, 3-3)
Gólszerzők: Miriokefalitaki 4, E. Plevritu 4, V. Plevritu 3, Sziuti 1, Szanta 1, Ninu 1, ill. Faragó 3, Keszthelyi 2, Hajdú 1, Varró 1, Tiba 1, Leimeter 1, Baksa 1