Enzo Fernandez Madridba vágyik

Liam Rosenior, a Chelsea menedzsere múlt pénteken bejelentette, hogy Fernándezt kihagyták a Port Vale elleni FA-kupa-mérkőzés és a Manchester City elleni Premier League-mérkőzés keretéből, hivatkozva a játékos legutóbbi kijelentéseire, amelyekkel a menedzser szerint „átlépte a határt”.

A 25 éves játékos finoman jelezte, hogy nem a Kékeknél képzeli el a jövőjét, miután a Luzo TV-nek, arra a kérdésre válaszolva, hogy melyik európai városban szeretne élni, elmondta: „Mindig azt mondom a feleségemnek, hogy ha választanom kellene egy európai várost, ahol élnék, Madridot szeretném, mert nagyon hasonlít Buenos Aireshez az életstílus és minden más tekintetében.”

A spanyol „El Chiringuito” című műsor szerint Enzo Fernandez nagyon szívesen igazolna a Real Madridhoz. Állítólaga középpályás hivatalos kérelmet nyújt be a Chelsea-nél a távozása érdekében, hogy elősegítse a Real Madridhoz való átigazolását.

Minden bizonnyal elkezdődik majd egy kötélhúzás, amelyben a Chelsea szeretne 150 millió eurót kapni a játékosért, a Real Madrid ellenben aligha ad ennyit, tudva a játékos szándékáról. Enzo Fernnadeznek egyébként 2032-ig van szerződése a Chelsea-vel, azt aligha tölti ki.

Forrás: kattints ide a teljes cikkhez

Hírpláza
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.