Varga Zsolt: Nagyon jó meccset játszottunk

2026 április 08.

Szövetségi kapitányunk a szerbek elleni győzelem után.

Fotó: MTI / archív

„Nagyon jó meccset játszottunk, az utolsó negyedben kellett volna az elején vagy a közepén még egy gól, amivel meg tudtuk volna törni a szerbek lendületét. A fáradtság jelei mindkét együttesen látszódtak már a végén, a záró negyedben azt hoztuk le, amire szükség volt a győzelemhez” – mondta a magyar szövetségnek Varga Zsolt.

A szövetségi kapitány hozzátette, a nehéz helyzetben csak olyan dolgokhoz tudtak hozzányúlni, amiket korábban gyakoroltak. „A válogatott munkája szezonról szezonra, világversenyről világversenyre épül. Ezek a munkák egymásra tevődnek, így ilyenkor tudunk mihez nyúlni” – jegyezte meg a szakember.

„Nagyon kemény meccs volt, a szerbeknek ugyanis rendkívül erős, fizikális játékosaik vannak, de mi a sebességünknek köszönhetően el tudtunk lépni és végül megnyertük a mérkőzést. A végén már emberelőnyöket sem kaptunk, a szerbeket viszont el tudtuk bizonytalanítani a lefordulásainkkal” – nyilatkozta Fekete Gergő.

A kapus Vogel Soma kiemelte, ugyan „nem ugyanaz a két csapat találkozott egymással”, mint Belgrádban, de szerettek volna visszavágni az Európa-bajnokságon elszenvedett vereségekért. Akármilyen fárasztó ez a sorozat, bele kell állnunk és csak így tudunk hűek maradni magunkhoz és a nemzeti színekhez. Most egy tendenciának látszódik, hogy hiába a nagy előny, a fáradtság miatt talán gyorsabban eltűnik ez” – fogalmazott az FTC kiválósága, aki szerint az utolsó percekben kell koncentráltabbnak lenniük.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: kattints ide a teljes cikkhez

Hírpláza
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.