Engelmayer Ákos etnográfus vehette át az idei Felczak-díjat

Engelmayer Ákos etnográfus vehette át az idei Felczak-díjat

Sütő-Nagy Zsolt 2023. november 10. péntek. 22:44 A csaknem kétszáz vendéget Biernacki Karol, a Waclaw Felczak Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Sebastian Kęciek, a Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete köszöntötte. A gálaműsor részeként Farkas Gábor Liszt-díjas zongoraművész előadását hallgathatták meg a vendégek, és átadták a Felczak-díjat is, amelyet az alapítvány kuratóriuma azzal a céllal hozott…

Részletek
Ünnepi hangversenyt ad a Fesztiválzenekar a Dohány utcai zsinagógában

Ünnepi hangversenyt ad a Fesztiválzenekar a Dohány utcai zsinagógában

MH/MTI 2023. november 10. péntek. 22:38 A Zsidó Budapest 150 éve programsorozat keretében, Erzsébetváros Önkormányzata és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szervezésében megrendezendő hangversenyen elhangzik J. S. Bach 1. (C-dúr) zenekari szvitje (BWV 1066), valamint Alexander Glazunov Reverie orientale és Kodály Zoltán Galántai táncok című műve – olvasható a Mazsihisz MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében….

Részletek
Csák János: Európa legcsaládbarátabb kormányát képviselem

Csák János: Európa legcsaládbarátabb kormányát képviselem

MH/MTI 2023. november 10. péntek. 22:37 Az életigenlő Magyarország és a sikeres társadalmi-gazdasági modell csak a családokra épülhet. A magyar kormány vállalása és a nemzet egzisztenciális kötelessége a családok támogatása, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen. Ehhez szükség van otthonteremtési támogatásra, valamint arra, hogy a gyermekeket vállaló családok jövedelmi viszonyai a gyermektelenekéihez közelítsenek. A magyar kormány…

Részletek
A bajorok betiltották az ismert palesztin szlogent

A bajorok betiltották az ismert palesztin szlogent

MH/MTI 2023. november 10. péntek. 21:54Frissítve: 2023. november 10. 22:28 A szabályozás a német belügyminisztérium döntését követi, amellyel betiltották a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezetet, és feloszlatták a Samidoun palesztin szervezetet az Izrael elleni október 7-i támadás nyomán. A tiltó rendelkezés értelmében büntetőeljárás indítható függetlenül attól, hogy az Izrael-ellenes szlogen németül vagy más nyelven hangzik-e el….

Részletek
Berlin szerint arab országoknak kell részt venniük egy békés megoldás kidolgozásában

Berlin szerint arab országoknak kell részt venniük egy békés megoldás kidolgozásában

MH/MTI 2023. november 10. péntek. 21:43Frissítve: 2023. november 10. 22:24 „Minden embernek joga van békében és méltóságban élni” – hangoztatta a német zöldpárti politikus, miután megbeszélést folytatott emírségekbeli hivatali partnerével, Abdalláh bin Zajid Ál Nahajan sejkkel. Mint mondta, ez egyaránt érvényes az izraeliekre és a palesztinokra. Beszélt arról, hogy a radikális iszlamista palesztin Hamász október…

Részletek
Az amerikai erők újabb dróntámadást hárítottak el Szíriában

Az amerikai erők újabb dróntámadást hárítottak el Szíriában

MH/MTI 2023. november 10. péntek. 21:35Frissítve: 2023. november 10. 22:22 A jelentés szerint egy pilóta nélküli harci eszköz tartott a szíriai–iraki–jordániai határ közelében fekvő Al-Tanf amerikai helyőrség felé, és még azelőtt megsemmisítették, hogy elérte volna célját, így sem emberben, sem eszközben nem okozott kárt. A pénteki támadás október 17-e óta a 47. volt, amelyet Szíriában…

Részletek
Novák Katalin: Kötelességünk, hogy a hazánk érdekeit közösen képviseljük

Novák Katalin: Kötelességünk, hogy a hazánk érdekeit közösen képviseljük

MH/MTI 2023. november 10. péntek. 22:15 Novák Katalin Magyarországnak a Belga Királysággal, valamint a Luxemburgi Nagyhercegséggel fenntartott kapcsolataiért felelős nagykövetségén a 2004 után érkezett magyar diaszpóra tagjaival találkozott. A rendezvényen elmondott beszédében hangsúlyozta: megvannak a nehézségei és kihívásai a külföldi magyar létnek, amikor – szavai szerint – nem mindig érezni, hogy külön erőfeszítést kellene tenni…

Részletek
Módosította Izrael az október 7-i Hamász-támadás áldozatainak számát

Módosította Izrael az október 7-i Hamász-támadás áldozatainak számát

MH/MTI 2023. november 10. péntek. 22:09 Az izraeli hatóságok azért tették közzé ezt az adatot, mert immár úgy vélik, hogy sok azonosítatlan holttest a Hamász terrortámadásában részt vett fegyvereseké, nem pedig izraeli áldozatoké – mondta Lior Haiat szóvivő az AFP francia hírügynökségnek. „A Hamász terroristái hidegvérrel meggyilkoltak mintegy 1200 embert, és 240-et elraboltak, közöttük csecsemőket,…

Részletek
Világ: Felfüggesztették az evakuálást a Gázai övezetből Egyiptomba

Világ: Felfüggesztették az evakuálást a Gázai övezetből Egyiptomba

Problémába ütközött a betegek elszállítása a Gázai övezet belsejéből a rafahi határátkelőhöz. Felfüggesztették a külföldiek és a sürgős orvosi ellátásra szoruló palesztinok Gázai övezetből Egyiptomba történő evakuálását pénteken – közölte három egyiptomi biztonsági vezető és egy palesztin tisztségviselő a Reuters hírügynökséggel. A palesztin illetékes és egy egyiptomi egészségügyi vezető közölte: a felfüggesztés oka, hogy problémába…

Részletek