Hazatérhet a magyar válogatott középpályás – sajtóhír

Hazatérhet a magyar válogatott középpályás – sajtóhír

Görög sajtóinformációk szerint a Panathinaikosz csapatánál mellőzött magyar középpályás a januári átigazolási időszakban klubot válthat…

A görög Sportday információi szerint a Panathinaikosz mellőzött magyar középpályása, Kleinheisler László minden bizonnyal a januári átigazolási időszakban el fogja hagyni csapatát. A forrás megemlítette, hogy a játékos ügynökei már keresik a lehetőségét annak, hogy a labdarúgó visszatérjen Horvátországba vagy Magyarországra.

A 29 éves középpályás sorozatos sérülései miatt 2023-ban mindössze három mérkőzésen lépett pályára a magyar válogatottban. Kleinheisler januárban igazolt az Eszéktől a patinás görög csapathoz, amely színeiben az előző szezon második felében fontos szereplőnek bizonyult, tavasszal 16 találkozón két gólt is szerzett. Az új idényben azonban – részben a sérülése miatt – parkolópályára került, három BL-selejtezőn összesen csupán 58 percet töltött a pályán, többször volt sérült, de amikor egészséges volt, akkor sem minden alkalommal nevezték be.

Kleinheisler 2015 óta 47 mérkőzésen lépett pályára a magyar válogatottban, eddig három gólt szerzett a címeres mezben.

A válogatott labdarúgó hazánkbana Videoton, a Puskás Akadémia és a Ferencváros csapataiban szerepelt, de megfordult német Werder Bremen, a kazah Asztana és a horvát bajnokságban szereplő Eszék kötelékében is.

fociclub