Megtalálta távozó edzője utódját az argentin fővárosi csapat – sajtóhír

Megtalálta távozó edzője utódját az argentin fővárosi csapat – sajtóhír

Megbízható argentin sajtóinformációk szerint az argentin bajnokságban (Liga Profesional) szereplő Huracán megtalálta Diego Martínez utódját…

(Photo by Gabriel Rossi/LatinContent via Getty Images)

Germán García Grova információi szerint az Huracán vezetősége szóban már megegyezett Facundo Savával, aki a 2024-es esztendőre lehet a csapat vezetőedzője.

A 49 esztendős szakember 2022 márciusától novemberig 42 találkozón irányította a Patronatót, és hatalmas bravúrt elérve megnyerte velük a Copa Argentinát, mellyel kvalifikálták magukat a Libertadores-kupa 2023-as kiírására. Ugyanakkor a a csapat idő időközben kiesett az argentin élvonalból, miután az előző három év átlagpontszámai alapján a második leggyengébb csapatként végzett. Sava érthető módon a másodosztályba nem követte az együttest, és a paraguayi első osztályú Cerro Porteno irányítását vette át, melynél júliusban került lapátra. Ezt követően október végétől az elmúlt idény befejezéséig a Sarmiento Junin kispadjára ült le.

Sava edzői pályafutása során korábban több argentin csapatot is irányított, megfordult a San Martín San Juán, az Unión Santa Fé, a Quilmes, a Racing Club, a Tigre és a Gimnasia La Plata kispadján, korábbi egyetlen külföldi munkavállalása alkalmával a chilei O’Higgins edzője volt 2014 júliusa és 2015 januárja között.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub