Magyar Péter bejelentette, ha tíz napon belül nem kapnak választ, mikor mehet vitázni a köztévébe, akkor tüntetést szervez az MTVA székházához

Magyar Péter országjáró útja csütörtökön Miskolcon folytatódott, és beszédében visszautalt arra a Facebook-posztra, amit még pár órával korábban osztott meg, és amit Deutsch Tamásnak és Dobrev Klárának címzett. “Mint ismert, kihívtam Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet egy élő televíziós vitára a köztelevízióban. Arról szerettem volna velük beszélgetni, hogy ők ketten, miniszterelnökként hogyan tették az uniós…

Részletek

Intenzív osztályon fekszik az a 10 éves fiú, akit diáktársai vertek meg egy kemecsei iskolában

Az ügyben rendőrségi nyomozás indult. Brutális bántalmazás történt szerdán egy kemecsei iskola udvarán. Az egyik szünetben négy lány támadt rá egy tízéves fiúra, pontosabban először ketten hátulról lerántották a földre, majd közösen rugdosni kezdték. A gyermeknek két fiú segített felállni, majd elkísérték őt az egyik tanárhoz. Az osztályfőnök jelentette a történteket az igazgatónak, és mentőt…

Részletek

Megbírságolta a pártokat az NVB a vissza nem vitt ajánlóívek miatt

A határidő lejártáig vissza nem vitt ajánlóívek miatt 4 millió 27 ezer forint bírságot szabott ki a pártokra a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A jogszabály szerint az ajánlások gyűjtésére és a listák bejelentésére május 3-án 16 óráig volt lehetőség. A pártoknak a rendelkezésükre bocsátott összes ívet vissza kellett adniuk az NVB-nek, amelyik párt ezt elmulasztotta,…

Részletek

Salim Omar Gergely harmadszor is megcsinálta!

2021 és 2022 után idén is Eb-t nyert az olimpiai ötödik, párizsi kvótával rendelkező Salim Omar Gergely a Belgrádban zajló Európa-bajnokság nyitónapján. Füredi Rebeka 9. lett csütörtökön. Európa-bajnokság, 63 kg, legjobb 16 közé jutásért Salim Omar Gergely – Riad Bouhmida: 2-0 Omar ütéspontjával indult a meccs, amire egy fejessel válaszolt a holland (1-3). 2-3-nál ezt […]

Részletek

Kijev szerint dróncsapást mértek egy 1500 kilométerre lévő orosz olajfinomítóra

A Gazprom baskírföldi finomítója az egyik legnagyobb Oroszországban. Háború Ukrajnában „Különleges katonai műveletnek” nevezett nyílt háborút indított Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen. A harcok 2022 február óta tartanak, a Nyugat fegyverszállításokkal és gazdasági szankciókkal nehezíti az oroszok előrenyomulását. Cikksorozatunkban minden fejleményről beszámolunk. Egy ukrán nagy hatótávolságú drón csapást mért az oroszországi Baskírföldön lévő, a Gazprom orosz óriásvállalathoz tartozó…

Részletek

Nagyot mentett egy ponyvás kisteher sofőrje, amikor árokba sodródott – videó

A Bp-i Autósok közössége osztott meg egy videót egy balesetveszélyes helyzetről, ami Pilisvörösvár és Csobánka között történt. Nagy volt a tempó, félig beborult az árokba a kisteherautó, de a sofőr a lendület segítségével megmentette a helyzetet – írták. Azt, hogy a ponyva mennyire sérült meg, nem látni a videón. ÁROKBA BORULT, DE MEGMENTETTE a helyzetet…

Részletek