Szalay Ferenc indul Szolnokon újra a kormánypártok polgármesterjelöltjeként

Szolnok nem csak építészeti szempontból fejlődött, a közösség társadalmi szempontból is erősödött – mondta.A miniszter kifejtette, egy kormánynak és egy országgyűlési képviselőnek is komoly lehetősége, hogy segítsen egy városnak, de ha helyben nincsenek meg a jó elképzelések, a jó ötletek, akkor a település nem tud fejlődni. Szolnokon voltak jó ötletek, tettvágy, akarat és így az … Olvass tovább

Részletek

Szijjártó Péter: A magyar kormánynak célja az együttműködés fejlesztése az EU és Közép-Amerika között

MH/MTI 2024. április 16. kedd. 22:26Frissítve: 2024. április 17. 0:42 Szijjártó Péter beszédében kiemelte, hogy erre nagy szükség van jelenleg, amikor a világ újból a blokkosodás irányába halad, ami rossz hír Magyarország és Panama számára egyaránt, hiszen mindkét ország a konnektivitás pártján áll. „Magyarország és Panama majdnem tízezer kilométernyi távolságra van egymástól, de ennek ellenére … Olvass tovább

Részletek

Fidesz: 80 millió forintot folyatott ki V. Naszályi Márta a férjét foglalkoztató cégnek

MH/MTI 2024. április 16. kedd. 22:57Frissítve: 2024. április 17. 0:29 Ismertették: még 2019 előtt indult el a Márai Sándor Művelődési Ház építése, amelynek befejezését már a baloldali városvezetés vitte véghez. Az átadást követően V. Naszályi Márta, valamint a kerület egyik intézménye, a GAMESZ négy szerződést kötött a NEO Property Services Zrt-vel, legfőképp üzemeltetésre, de nem … Olvass tovább

Részletek

Sulyok Tamás: Karikó Katalin kivételes büszkeséget szerzett nekünk, magyaroknak

MH/MTI 2024. április 16. kedd. 23:23Frissítve: 2024. április 17. 0:27 Karikó Katalinnál folyamatosan tapasztaljuk, hogy nagy felelősségérzettel viseltetik hazája iránt. Ez a valódi hazaszeretet, amely nem harsány, nem kérkedő, hanem mély, igaz és szívből jövő – hangsúlyozta a köztársasági elnök. Sulyok Tamás úgy fogalmazott, Karikó Katalin hazahoz mindabból, amit saját erővel, kitartással és fáradsággal szerzett … Olvass tovább

Részletek

Bajnokok Ligája: két spanyol sztárcsapat is kiesett

A francia csapat egygólos hátrányban várta a második felvonást, ráadásul Raphinha találatával még távolabb került a továbbjutástól, azonban a párharc menetében 180 fokos fordulat állt be, amikor az utolsó emberként szabálytalankodó Ronald Araujót kiállította a játékvezető. A párizsiak emberelőnyüket kihasználva még a szünet előtt egyenlítettek Ousmane Dembélé révén.A folytatásban egyértelmű fölényben futballozott a PSG, amely … Olvass tovább

Részletek

Daganatos elváltozás tünete lehet az étvágytalanság vagy a sárgás szem

Dömök Ágnes 2024. április 17. szerda. 5:24 A máj A máj testünk egyik legnagyobb szerve. A has jobb felső részén, a jobb oldali bordák alatt helyezkedik el. A máj sok fontos vérfehérjét termel, eltávolítja a méreganyagokat és megtermeli a zsírok emésztéséhez szükséges epét. Fontos szerepet játszik a zsírok, fehérjék, szénhidrátok anyagcseréjében is. Műtét során a … Olvass tovább

Részletek

A narancslé nem várt összetevője

A narancslé még jobb lehet. Mindössze egy részletre van szükség. Érdekes módon az utóíz nem magából a gyümölcsből származik, hanem egy, a termelőgépekben használt tisztítószerből. A Müncheni Műszaki Egyetem (TUM) tudóscsoportja felfedezte, hogy egy 5-vinilguaiacol nevű anyag felelős a narancslé szegfűszegszerű utóízéért. Ez főként a pasztőrözés során keletkezik, amikor a tisztítószer maradványai hő hatására reakcióba … Olvass tovább

Részletek

A pislogás nem csak a szem nedvesen tartásáról szól

Az emberek átlagosan ébren töltött idejük 3-8 százalékát töltik csukott szemhéjjal! Hogyan lehetséges ez? Kiderült, hogy ez a reflex megváltoztatja a vizuális információk feldolgozásának módját azáltal, hogy rövid időre modulálja a retinán megjelenő fénymintákat. Ez viszont segít az agynak értelmezni a vizuális jelek, apró különbségeit, növelve ezzel a „nagyobb kép” érzékelésének képességét. Dr. Bin Yang, … Olvass tovább

Részletek

Erdoğan: Benjamin Netanjahu a felelős az iráni támadásért

MH/MTI 2024. április 16. kedd. 23:14 „Izrael regionális konfliktus kiprovokálásán fáradozik politikai túlélése céljából, és az Irán damaszkuszi nagykövetsége elleni támadás volt az utolsó csepp a pohárban” – hangoztatta Erdoğan a török kabinet ülését követően tartott sajtótájékoztatóján. Erdoğan egyben bírálta a Nyugatot, amiért elítélte az iráni támadást, de az izraeli csapást az Iráni Iszlám Köztársaság … Olvass tovább

Részletek