Palou kikosarazta a McLarent, visszalép a szerződéstől, a menedzsmentje sem érti
Alex Palou arról tájékoztatta a McLarent, hogy a szerződés és bizonyos kifizetések ellenére mégsem akar a csapatnál versenyezni 2024-ben.
Alex Palou arról tájékoztatta a McLarent, hogy a szerződés és bizonyos kifizetések ellenére mégsem akar a csapatnál versenyezni 2024-ben.
Az amerikaiak kétszeres világbajnok súlylökője, Joe Kovacs nagy kedvenc volt az idei és a tavalyi Gyulai Memorialon is, és borítékolhatóan az lesz a jövő szombaton kezdődő budapesti világbajnokságon is. A magyar gyökerekkel rendelkező klasszis az M4 Sportnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a szíve magyar. A 34 éves Joe Kovacs az idei világranglista második helyéről…
Elhagyja gyerekkori klubját az angol csatár
“A politikai maffia ellen harcolok, amely kábítószerfüggő állammá tette Ecuadort” – jelentette ki az 59 éves újságíróból lett politikus, aki igen sok ellenséget szerzett ezzel magának. A parlamentben rendszeresen felszólalt az országot behálózó korrupció ellen, amely elsősorban a kábítószerkereskedelemhez kötődik Ecuadorban. Fernando Villavicencio hónapok óta kapott halálos fenyegetéseket, amelyek minden bizonnyal a drogkartellektől érkeztek. Ecuador…
Bár júliusban nem volt valami jó formában, a világcsúcstartó rúdugró Armand Duplantis fizikailag és lelkileg is rendbe jött, és már csak arra koncentrál, hogy megvédje a címét Budapesten. A svéd klasszis elmondta azt is, mi kellene ahhoz, hogy ez újabb világcsúccsal párosuljon. Armand Duplantis Olyasmi esett meg három hete az olimpiai, világ- és Európa-bajnok rúdugróval,…
El akarja hagyni a klubot, de nem engednék el…
Christian Horner szerint Daniel Ricciardo egyelőre teljesíti az elvárásokat, hozta a tapasztalatát az AlphaTaurihoz, és elégedettek az első hétvégéivel
A független képviselő a Népszavának adott interjúban azt mondta, biztosak lehetünk abban, hogy tovább durvul a rendszer, mert ha a Fidesz úgy érzi, hogy baj van, akkor lépni fog, akár a megfélemlítésben is. „Nem én változtam, hanem azok a pártok, amelyeket el kellett hagynom” – mondta Hadházy Ákos a Népszavának adott interjúban, amelyben az eddigi politikai…
Hírverésnek viszont elég bizarr ötlet volt. Az Instagram-követőinek a száma mindenesetre 300 ezerrel nőtt, mióta a profilján megjelent a hamis hír. A 14 éves kanadai gyerektapper, Lil Tay Instagram-oldalán szerdán jelent meg a hír, hogy idősebb testvérével, Jason Tiannal együtt meghalt. 24 órának kellett eltelnie a tragikus közlemény megjelenése után, hogy a tinédzser végre megszólaljon,…