Az ukránok közel álltak az összeomláshoz

Ukrajna túlélte a 2023 végén kezdődött hadianyag-válságot, részben saját maga által gyártott, változó hatótávolságú és teljesítményű drónok, valamint a nyugati szövetségesek segítségének köszönhetően – írta meg a karpatalja.info. Volodimir Zelenszkij elnök ezt a CBS csatornának adott interjújában közölte. „Tisztában vagyunk vele, hogy tüzérségünk tartalékai szinte üresek voltak. A lőszerekről beszélek, decemberben” – mondta. Az államfő … Olvass tovább

Részletek

Újabb országok álltak Magyarország mellé az egyik legélesebb európai vitában

Az Európai Bizottság elnöke azt javasolta, hogy a befagyasztott orosz vagyonból származó nyereséget Ukrajna javára fordítsák, például abból vegyenek lőszert. Csakhogy a négy ország képviselői úgy vélik, egy ilyen terv megvalósítása megnehezítené a tárgyalásokat az orosz eszközök felhasználásának lehetőségeiről. A legnagyobb orosz állami vagyont kezelő értéktár korábban reményét fejezte ki, hogy a döntéshozók racionálisan gondolkodnak, … Olvass tovább

Részletek
Szarajevó: megkezdődött a Milorad Dodik elleni per

Szarajevó: megkezdődött a Milorad Dodik elleni per

MH/MTI 2024. február 5. hétfő. 22:51 A tárgyalást eddig négyszer halasztották el, egyszer azért, mert Dodik védőügyvédje elfogultsággal vádolta meg a bírókat, és azok kizárását követelte. A legutóbbi, január 17-i meghallgatáson Milorad Dodik kijelentette, minden lépését a daytoni békeszerződésben foglaltakkal és a boszniai alkotmánnyal összhangban tette, az ellene folyó bírósági eljárás politikailag motivált. A boszniai … Olvass tovább

Részletek
Harmincöt éves a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Harmincöt éves a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

MH/MTI 2024. február 2. péntek. 12:43 A segélyszervezet MTI-hez eljuttatott, pénteki közleményében felidézték: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület 1989. február 4-én alakult meg, közvetlenül az után, hogy megjelent a civil szervezetek alapítását lehetővé tevő törvény. A Kozma Imre katolikus pap által alapított, szegényekről, elesettekről gondoskodó, önkéntesekkel működő szervezetet 10-es sorszámmal vette nyilvántartásba a bíróság. A … Olvass tovább

Részletek
Varga Mihály: A magyar költségvetés a válságokban is helytállt

Varga Mihály: A magyar költségvetés a válságokban is helytállt

MH/MTI 2024. január 25. csütörtök. 22:13 Kiemelte, hogy a költségvetést, az államháztartást nem lehet elszakítani a gazdaság helyzetétől, az egyensúlyjavulás azonban folyamatos. Nagy érdemnek nevezte, hogy a magyar költségvetés az elmúlt években jól teljesített, a válságban is helyt állt. Példaként említette, hogy a pandémia alatt előre nem tervezett elemeket, 2021-ben az újraindítás programjait majd a … Olvass tovább

Részletek
Antarktiszi mennyiségű jégre bukkantak a Marson

Antarktiszi mennyiségű jégre bukkantak a Marson

A kutatókat már régóta foglalkoztatta az a kérdés, hogy mi történhetett ezzel a rengeteg marsi vízzel. A Mars Express űrszonda a vörös bolygó egyenlítői térségében annyi fagyott vízre bukkant, ami ha elolvadna, átlagosan kétméteres vízréteggel fedné be a Mars egész felszínét. Csaknem négy kilométer vastag vízjégréteg rejtőzik a marsi egyenlítő alatt Az Európai Űrügynökség (ESA) … Olvass tovább

Részletek
Ursula von der Leyen: Látszik Bosznia-Hercegovina törekvése az európai integrációra

Ursula von der Leyen: Látszik Bosznia-Hercegovina törekvése az európai integrációra

MH/MTI 2024. január 23. kedd. 14:02Frissítve: 2024. január 23. 14:08 Látszik, hogy Bosznia-Hercegovina törekszik megvalósítani a tőle elvártakat, szemmel látható az ország előrehaladása, de további eredmények felmutatására van szükség főként a demokrácia és a jogállamiság terén – hangsúlyozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Szarajevóban. Mint mondta: Szarajevó erőteljes elkötelezettséget tanúsított az … Olvass tovább

Részletek
Jelentés: A holokausztnak mintegy 245 ezer zsidó túlélője él még a világon

Jelentés: A holokausztnak mintegy 245 ezer zsidó túlélője él még a világon

MH/MTI 2024. január 23. kedd. 10:52 Mindeddig csak bizonytalan becslések álltak rendelkezésre arról, hogy a holokausztnak hány túlélője lehet még életben. A jelentés szerint az érintettek majdnem fele, 49 százaléka Izraelben él, 18 százalékuk Nyugat-Európában, 16 százalékuk az Egyesült Államokban, 12 százalékuk pedig az egykori Szovjetunió területén. Európában a legtöbb túlélő – 21 900 ember … Olvass tovább

Részletek