Mindent köszönünk, Ricsi! – Magyar Úszó Szövetség
Innentől picit még nehezebb lesz. Épp elég feszültséget él meg egy-egy versenyző a nagyobb viadalokon – és most már Bohus…
Innentől picit még nehezebb lesz. Épp elég feszültséget él meg egy-egy versenyző a nagyobb viadalokon – és most már Bohus…
Két éve szeptemberben négy településen, Debrecenben, Tokajban, Móron és Budafokon úgynevezett tesztüzemmel indult el az Úszó Nemzet Program – a…
A Telegdy-Kapás házaspár szállította az egyéni érmeket a budapesti Világkupa-forduló nyitónapján: Ádám káprázatos hajrával 200 háton, Bogi 200 pillangón lett…
A sportvezető erről csütörtökön az M4 Sport Sporthíradó című műsorában beszélt, hozzátéve, számára nagy megtiszteltetés, hogy „őt küldték előre, mint jelöltet”. „Húsz éve, két ágon keveredtem bele a sportügyekbe, egyrészt a sportlétesítmények kitalálása, megtervezése és felépítése, másrészt a budapesti világversenyek irányítása kapcsán. Amikor Thomas Bach NOB-elnök tavaly felkért, hogy legyek tagja a 2032-es brisbane-i olimpia…
Úszásban az október 20-22-én sorra kerülő budapesti világkupa-versenyen térnek vissza az orosz és fehérorosz sportolók. Szántó Dávid. Fotó: jochapress Ezt Szántó Dávid, a Duna Arénában sorra kerülő esemény szervezőbizottságának vezetője jelentette be szerdán a Magyar Úszó Szövetség sajtótájékoztatóján. Hozzátette, a vk-viadalra több mint 40 ország nagyjából 500 versenyzője érkezik, köztük olyan világklasszisok, mint a hosszú…
Hétfőn kora este megérkezett Budapestre a két napja Fukuokában világbajnoki címet szerző férfi vízilabda-válogatott, amelyet sportvezetők, korábbi legendás játékosok és többszáz rajongó ünnepélyes keretek között fogadott a Duna Arénában. A Fukuokában világbajnoki címet szerző magyar férfi vízilabda-válogatottat köszöntik a szurkolók a Duna Arénában 2023. július 31-én. A magyar válogatott július 29-én ötméteresekkel győzte le a…