Visszavonult a vb-ezüstérmes középpályás – HIVATALOS
Belgiumban, Olaszországban és Törökországban is játszott…
Belgiumban, Olaszországban és Törökországban is játszott…
Samuel Eto’ót többek között mérkőzések manipulálásával, hatalommal való visszaéléssel, fizikai fenyegetéssel és hamis információk terjesztésével vádolják.
Az átigazolási toplista élén pedig a Real Madrid áll
Óriási jövő állhat előtte…
17 év után játszhat ismét nevelőcsapatában…
A Budapesten született 19 éves Jakobisvili Antal bemutatkozása a La Ligában jól sikerült a Sevilla elleni bajnoki mérkőzésen. Juanpe sérülése miatt a 30. percben léphetett pályára, s a statisztika szerint háromszor tisztázott, kétszer szerelt, 42 passzából 37 volt sikeres, ráadásul 7 indításából 5 embert talált, és párharcai több mint a felét megnyerte. A Girona újonca … Olvass tovább
A FIFA elnöke is határozottabb fellépést kért, miután szombat este két bajnoki meccsen is levonultak a játékosok a rasszista bekiabálások miatt.
A szezon első felét még a Manchester Unitedban töltötte, de visszakerült a Spurshöz
A nemzetközi sajtó szerint Erling Haaland érdemelte volna meg az év játékosa címet.
MH/MTI 2024. január 16. kedd. 9:24 Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya és Szoboszlai Dominik csapatkapitány is Erling Haalandot tette az első helyre a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Év játékosa-szavazásán. A FIFA honlapján közzétett listából kiderül, hogy a szakember és a Liverpool középpályása ugyanúgy voksolt: Haaland mögött a végül győztes Lionel Messi volt náluk … Olvass tovább