Már csak a Győri ETO veretlen a női Bajnokok Ligájában

Már csak a Győri ETO veretlen a női Bajnokok Ligájában

Sikeres napot zárt a három magyar női kézilabda klubcsapat a legrangosabb európai kupában, a BL-ben. Az európai „válogatott” Győr folyatta remek szereplését a német Bietigheim vendégeként, a 12–10-es félidő után 34–26-ra nyert, és hét forduló után az egész mezőnyben az egyetlen, amely veretlen, s mind a hét mérkőzését megnyerte. A magyar bajnokcsapatban ezúttal is az…

Részletek
Szögre akasztotta a csukát a válogatott korábbi hőse

Szögre akasztotta a csukát a válogatott korábbi hőse

MH/MTI 2023. október 19. csütörtök. 22:37 A 35 éves középpályás a csakfoci.hu szaklapon csütörtökön megjelent interjújában jelentette be, hogy már nem futballozik.Pátkai elmondta, hogy a télen elszenvedett súlyos sérüléséből szinte teljesen sikerült felépülnie a válogatottnál dolgozó Halmai Tamás segítségével, szeptember közepére viszont világossá vált a számára, hogy nem kap majd megfelelő lehetőséget a folytatásra. “Felhívtam…

Részletek
Pécsen is veretlen maradt a Nyíregyháza

Pécsen is veretlen maradt a Nyíregyháza

A Nyíregyháza 4-0-ra nyert Pécsen a labdarúgó NB II tizedik fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel továbbra is egyedüliként veretlen a mezőnyben. A nyírségi együttes változatlanul feljutó helyen áll, míg a baranyaiak immár öt meccs óta nyeretlenek. A Gyirmót FC Győr otthon tartotta a három pontot a Siófok ellen, míg a listavezető Győri ETO a Soroksár otthonában…

Részletek
Újabb két holland világbajnok kézilabdázót igazol a Győr

Újabb két holland világbajnok kézilabdázót igazol a Győr

MH/MTI 2023. szeptember 25. hétfő. 18:11 A bajnoki címvédő klub hétfői sajtóközleménye szerint a jobbátlövő Housheer és a balszélső Van Wetering szerződése is három idényre szól. Mindketten a dán Odense HB együttesétől érkeznek majd. Housheer 2018-ban bronzérmet nyert az Európa-bajnokságon, továbbá kétszeres dán bajnok és egyszeres Dán Kupa-győztes. A Bajnokok Ligája elmúlt két kiírásában 79,…

Részletek
Női kézilabda: A győriek Neymarhoz hasonlítják a brazil Bruna de Paulát

Női kézilabda: A győriek Neymarhoz hasonlítják a brazil Bruna de Paulát

Igazi brazil virtuózzal erősödött a nyáron a Győri ETO női kézilabdacsapata. Bruna de Paula különleges kapcsolatot ápol anyukájával, és reméli, hazánkban már a neki legfontosabb ember is meg tudja látogatni. Addig is igyekszik mindig az élet napos oldalát nézni, a pályán pedig látványos megoldásaival szórakoztatni a szurkolókat. Bruna de Paula (fotó: Nagy Gábor) – Nem…

Részletek