„Bátor lépés Lewistól, tisztelem érte” – Button véleményez
Egykori csapattársa, Lewis Hamilton váratlan húzását véleményezte Jenson Button, aki azt is megosztotta, kit látna szívesen George Russell mellett 2025-től.
Egykori csapattársa, Lewis Hamilton váratlan húzását véleményezte Jenson Button, aki azt is megosztotta, kit látna szívesen George Russell mellett 2025-től.
A Ferrarinak Leclerc, Leclerc-nek pedig a Ferrari volt a legkézenfekvőbb és legjobb opció – de melyik félen múlik, hogy végre révbe érjen a kapcsolatuk az F1-ben?
Ami kezdetben működött, mára elavulttá vált a megváltozott F1-ben: a riválisok lelépték az amerikaiakat, ahol nem a főnök személyén múlt a sikertelenség.
Ha már annyira nem működik a házasság, hogy az ember félrelép, nem lenne tisztességesebb elválni? – tehetjük fel a kérdést. De, lehet, hogy tisztességesebb lenne. Az élet azonban ebben az esetben sem fekete-fehér. Hét lehetséges indokot szedtünk össze, de ezeken kívül még számtalan érv szólhat amellett, hogy ne rúgják fel a jól-rosszul, de működő házasságot: … Olvass tovább
A tárlat a Párizsban élő és alkotó Rozsda Endre festőhöz fűződő, megindító barátságának is emléket állít, hiszen ennek a rendkívüli kapcsolatnak köszönhető Françoise Gilot Magyarország iránt érzett szeretete, a magyar művészeti színtéren való jelenléte. Utóbbinak méltó bizonyítéka, hogy a Műcsarnok szinte teljes kiállítási anyaga magyar magángyűjteményekből kölcsönzött művekből jött létre. De ki volt ez a … Olvass tovább
Ráadásul a sztárséf egyre több interjút ad most már különböző platformokon. Először a Tények Plusz kamerái előtt vallott a válásról, aztán a bulvárlapoknak beszélt új szerelméről, most pedig Palik László podcastműsorában nyílt meg. Krausz Gábor elmondta, hogy ő egyfajta gyászfolyamatként élte meg a válását, hiszen az, hogy tönkrement a házassága, számára olyan érzés volt, mintha … Olvass tovább
Véget ért a házassága, és mindent elveszített az a férfi, aki még 1995-ben nyerte meg a lottó főnyereményét – olvasható a borsonline.hu oldalán. Az egykori régiségkereskedő, Mike Antonucci összesen 2,8 millió angol fontot, azaz több mint 1,2 milliárd forintot vihetett haza, ami akkoriban óriási összegnek számított. Azonnal otthagyta a munkáját, és féktelen költekezésbe kezdett. Bejárta … Olvass tovább
Galambos Lajos nem először, de ha szerencséje van, utoljára hirdette meg a mocsai birtokát és az azon álló hatalmas kastélyt. Ugyanakkor, aki szívesen élne a trombitás otthonában, de nem tud hirtelen kifizetni közel 5 milliárd forintot, annak reményt adhat, hogy a birtok egy részét és az azon álló 420 nm-es vadászházat külön értékesítik, amiért csupán … Olvass tovább
MH/MTI 2024. január 11. csütörtök. 14:21 Julian Rachlin a fesztivál intendánsa nemzetközi rangú művészeket hívott idén is a fesztiválra – közölték a szervezők az MTI-vel. A nyitókoncerten Martha Argerich és Iddo Bar-Shai zongoraművészek Az állatok farsangját adják elő, amelyet Annie Dutoit-Argerich színésznő narrál, majd a koncert további részében a Chamber Orchestra of Europe Haydn két …
„Nem arról van szó, hogy egyszerűen csak le akartam szokni az ivásról. Elveszíthettem volna a feleségem, elveszíthettem volna a munkámat, meg is halhattam volna… de nem akarok túl drámai lenni, így alakult” – mondta egy podcastban a Made in Chelsea, a Celebrity MasterChef és a The Jump szereplője. A férfi korábban anabolikus szteroidokon is élt, …