Meddig? Mennyiért? – a kérdések a Ferrari-szerződés körül
Kettő plusz egy év, 410 millió euró értékű szerződés, nagyköveti státusz, a nyomába szegődő Mercedes-szakemberek: ilyen részletekről hallani Hamilton szerződése kapcsán.
Kettő plusz egy év, 410 millió euró értékű szerződés, nagyköveti státusz, a nyomába szegődő Mercedes-szakemberek: ilyen részletekről hallani Hamilton szerződése kapcsán.
Brit sajtóhírek szerint a Mercedes és F1-es főnöke csak az utolsó 36 órában értesült a hétszeres világbajnok lépéséről – amelynek mozgatórugója John Elkann lehetett.
A wokingiak F1-es főnöke, Andrea Stella szerint a nyers tehetségével és a folyamatos fejlődésével is a nagy bajnokokat idézi a fiatal brit pilóta.
Túl sok volt a jövőjét firtató kérdés, szerették volna parkolópályára tenni ezeket a pletykákat, ezért döntöttek a korai hosszabbítás mellett.
Újabb évekre kötelezte el magát Wokingban az eddig is 2025 végéig kontraktussal rendelkező brit F1-es pilóta – hosszú ideig maradhat a McLaren kötelékében.
A hivatalos kommunikáció szerint a Visa „globális partnerként” a Red Bull mindkét F1-es csapatának autóján és az F1 Academy-csapatnál is megjelenik majd. Íme a régóta várt bejelentés részletei.
Mindezt lényegében saját maga jelentette be…
Elválnak Günther Steiner és az általa megálmodott Haas F1 Team útjai. Pontosan hogyan történt? Mi áll a háttérben? Milyen jövő várhat ezután a csapatra
Bemutatkoznak az első új autók, Verstappen visszatér, Kubicát 2009 világbajnokának tippelik, elhunyt az első női pilóta: ezek voltak január 9. Formula-1-es hírei.
Személyes okok miatt kérte 2024 nyaráig szóló szerződésének felbontását a brazil futballista…