Hamilton elvesztette a hitét a Mercedesben
Jacques Villeneuve szerint Hamilton döntése meglepetésként érte a Mercedest, ám a brit világbajnok már nem hisz bennük – ellenben utolsó Russell mellett töltött szezonja kemény csatározást ígér.
Jacques Villeneuve szerint Hamilton döntése meglepetésként érte a Mercedest, ám a brit világbajnok már nem hisz bennük – ellenben utolsó Russell mellett töltött szezonja kemény csatározást ígér.
MH/MTI 2024. január 27. szombat. 19:10 A hazai szövetség közösségi oldalának beszámolója szerint Erdős a kombinált számban nyújtott remek teljesítményével lépett előre, a lövészetes futást meg is nyerte, de a török Ilke Özyüksel 19 másodpercet megőrzött korábban kiharcolt előnyéből. Simon Sarolta kilencedik, Alekszejev Tamara tizedik, a magyar csapat pedig első lett. A férfiaknál Tamás József … Olvass tovább
MH/MTI 2024. január 24. szerda. 23:05 „Egyetértettünk abban, hogy fontos elkerülni olyan lépéseket, amelyek veszélyeztetik a békét és stabilitást régiónkban” – hangsúlyozta Erdogan a török fővárosban tartott találkozón. Ez volt Raiszi első ankarai útja 2021-es hivatalba lépése óta. A török elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy kettejük között egyetértés volt abban is, hogy az … Olvass tovább
MH/MTI 2024. január 24. szerda. 10:33 Kifejtette, 2013 óta a reálkeresetek folyamatosan nőttek, 2022 szeptembere és 2023 augusztusa között a magas infláció miatt reálkereset-csökkenés volt, 2023 szeptemberében azonban a trend megfordult, sikerült az infláció elleni küzdelmet megnyerni, így 2024-ben a gazdaság élénkítésére, a fogyasztás növelésére, a munkaerőpiaci problémák kezelésére kell a hangsúlyt helyezni. Az államtitkár … Olvass tovább
Természetesen le akarják győzni egymást az F1-es versenyeken, de egyébként nincs feszültség közöttük. A nyolc vb-cím sem kimondottan célja a hollandnak.
MH/MTI 2024. január 22. hétfő. 18:40 A szombaton és vasárnap rendezett főcsoport-elődöntőkben a legsimább sikert a baltimore-i együttes aratta, mely a Houston Texanst fogadta. A vendégek a félidőig tudták tartani a lépést a Ravensszel, mely a nagyszünet után már nem engedett pontot riválisának. A hazaiak irányítója, Lamar Jackson két passzolt és két futott touchdownnal zárta … Olvass tovább
MH/MTI 2024. január 19. péntek. 23:50 „A tervek szerint négy-négy férfi és női versenyzőnk vett volna részt az olimpiai kvalifikációhoz ranglistapontokat adó kairói viadalon, ám Gáll András lázas betegség, influenza miatt nem tarthat társaival” – tájékoztatta az MTI-t Martinek János szövetségi kapitány. Hozzátette, mivel ez a verseny a magyar versenyzők számára válogató, ugyanis Kairóban „feleződik” … Olvass tovább
Az Audi harmadik próbálkozásra révbe ért és sikerre vitte az elektromos projektet, a Toyota újonca és Loeb fért még fel a dobogóra.
Kiderülhetett az AlphaTauri új neve, Komatsu nem akar Steiner lenni, aggasztja a Red Bull a McLarent, Loeb drámai szakaszon közelített Sainzra: a napi hírek.
MH/MTI 2024. január 16. kedd. 23:05 A két együttes a csoportkörben már megmérkőzött egymással, akkor ötméteresekkel a hazaiak kerekedtek felül. Úgy tűnt, ezúttal is kiélezett küzdelmet láthat a telt házas Mladost uszoda közönsége, mert a csapatok eleinte fej fej mellett haladtak, de többnyire a horvátoknál volt az előny, az egyetlen kivételt a spanyolok 3–2-es vezetése … Olvass tovább