Lezárult a vita az Egyesült Arab Emírségekkel kötött megállapodásról

MH/MTI 2024. április 11. csütörtök. 19:26 Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára zárszavában azt mondta: nagyon sok politikai elem jelent meg a vitában, amit a közelgő önkormányzati választással magyarázott. Úgy fogalmazott: érdeklődéssel követte a vitát, akkor is, hogyha azt tudatosan félreértett irányba terelték az ellenzéki képviselők. Ez a törvényjavaslat … Olvass tovább

Részletek
Az EU szerint az Ukrajnának nyújtott 50 milliárd eurós megállapodás még mindig csak politikai jellegű

Az EU szerint az Ukrajnának nyújtott 50 milliárd eurós megállapodás még mindig csak politikai jellegű

A brüsszeli csúcstalálkozó megállapodásról szólva a tisztviselő hangsúlyozta, hogy az csak politikai döntés volt, amelyet még jogalkotási formában hivatalossá kell tenni. Az erről szóló tárgyalásokat a tervek szerint a jövő héten Strasbourgban az EU Tanácsával és az Európai Parlamenttel folytatják le – jelentette a Prime hírügynökség. A tisztviselő reményét fejezte ki, hogy az elfogadott szöveget … Olvass tovább

Részletek
A francia kormány teljesíti a tüntető gazdák egyik fő követelését

A francia kormány teljesíti a tüntető gazdák egyik fő követelését

MH/MTI 2024. január 26. péntek. 22:49Frissítve: 2024. január 26. 23:26 „A ma este elhangzottak nem csillapították a dühöt, tovább kell mennünk” – mondta Arnaud Rousseau, az FNSEA elnöke a TF1 kereskedelmi televízió esti híradójának stúdióvendégeként. A szakszervezeti vezető szerint a kormányfő bejelentései a gazdák megnyugtatására minimálisak voltak, és nem elégítették ki az elvárásokat. „Felajánljuk, hogy … Olvass tovább

Részletek
Magyarország a Vietnám és az unió közötti kapcsolatok fejlesztésében érdekelt

Magyarország a Vietnám és az unió közötti kapcsolatok fejlesztésében érdekelt

MH/MTI 2024. január 20. szombat. 12:28 Kifejtették, hogy a délkelet-ázsiai ország a világ egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasága, így a kereskedelmi kapcsolatok további erősítése mellett a kölcsönös befektetések ügye is kiemelt jelentőségű Magyarország számára, ahogyan a tudományos, kutatási együttműködéseké is. A közlemény szerint Zsigmond Barna Pál a tárgyalások során ismertette a 2024-es magyar uniós elnökség prioritásait, … Olvass tovább

Részletek
CNN: az USA és Katar csendben megállapodott az amerikai katonai jelenlét meghosszabbításáról

CNN: az USA és Katar csendben megállapodott az amerikai katonai jelenlét meghosszabbításáról

Al Udeid, amely 2003 óta a legnagyobb amerikai katonai létesítmény a Közel-Keleten, akár 10 ezer katona befogadására is alkalmas. A katari és a brit légierő is használja. A megállapodást, amelyet nem jelentettek be nyilvánosan, “egy olyan időszakban kötötték meg, amikor Katar egyre nagyobb ellenőrzés alá kerül, mert magas rangú Hamász-vezetőket látott vendégül”. Dohai tisztviselők a …

Részletek
Orbán Viktor vezéregyéniség lett, egyre többen tekintik példaként Európában és azon kívül is

Orbán Viktor vezéregyéniség lett, egyre többen tekintik példaként Európában és azon kívül is

Orbán Viktor 2010 óta tölti be Magyarország kormányfői posztját, illetve 2007 óta folyamatosan a Fidesz elnöke, ami azt mutatja, hogy a miniszterelnök népszerűsége nem csak a választók, de a párttársai körében is megkérdőjelezhetetlen. A 2., 3., 4. és 5. Orbán-kormány kétharmados többséggel kormányzott és kormányoz, mivel a Fidesz-KDNP pártszövetség 2010 óta minden választáson rendre megszerezte …

Részletek
A Hamász vezetőjének részvételével tűzszüneti megállapodásról tárgyalnak Kairóban

A Hamász vezetőjének részvételével tűzszüneti megállapodásról tárgyalnak Kairóban

MH/MTI 2023. december 20. szerda. 14:43Frissítve: 2023. december 20. 14:52 Tárgyalások kezdődtek szerdán az egyiptomi fővárosban az izraeli hadsereg és a palesztin szélsőséges Hamász szervezet közötti tűzszünetről és arról, hogy a palesztin civileknek szánt segélyek eljuthassanak Gázába, és kiszabaduljanak a túszok. A Hamász közlése szerint Kairóba érkezett a palesztin szervezet vezetője, Iszmail Haníje is, akinek …

Részletek