LEN/EA-kongresszus: újabb komoly sportdiplomáciai siker!
Megerősítette pozícióit a magyar sportdiplomácia az Európai Úszó-szövetség (LEN, European Aquatics) vezető testületeiben: Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke továbbra is…
Megerősítette pozícióit a magyar sportdiplomácia az Európai Úszó-szövetség (LEN, European Aquatics) vezető testületeiben: Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke továbbra is…
MH/MTI 2023. december 28. csütörtök. 22:51 A magyar női együttesnek ez volt az utolsó hivatalos felkészülési mérkőzése a január 5-én, Eindhovenben kezdődő Eb előtt, amelyen az A csoportban a világbajnoki címvédő és házigazda hollandok mellett a horvátok és a legutóbbi kontinensviadalon ezüstérmes görögök lesznek majd az ellenfelei. „Azt hiszem, az a normális, ha a négy …
Huszonnyolc játékossal tartja meg első összetartását a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitány párosa, Mihók Attila és Cseh Sándor. Cseh Sándor és Mihók Attila. Fotó: MVLSZ „Minél több mindenkit szeretnénk látni, mit tudnak mutatni egy egymás elleni játékban, ehhez egy-egy csapatot alakítunk ki két-két sorral, ezért kaptak ennyien meghívót” – idézte a szövetség hétfői közleménye Mihók…
A magyar női vízilabda-válogatott a világbajnok Hollandiával is összekerült a januári, izraeli Európa-bajnokság csoportkörének keddi sorsolásán, a vb-címvédő férficsapat pedig fukuokai döntős ellenfelével, Görögországgal is találkozik majd. Gurisatti Gréta (j) és a holland Vivian Sevenich a vizes világbajnokság női vízilabda tornájának elődöntőjében játszott Magyarország – Hollandia mérkőzésen a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2022. június…
Mihók Attila és Cseh Sándor közösen veszi át a magyar női vízilabda-válogatott irányítását. Ezt a szövetség hétfői sajtótájékoztatóján jelentették be, hozzátéve, hogy a mérkőzéseken előbbi dolgozik majd „hivatalosan” szövetségi kapitányként. Cseh Sándor és Mihók Attila. Fotó: MVLSZ Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke elmondta, mindkét szakember megbízatása a párizsi olimpia végéig szól, ugyanakkor a fő cél…
A címvédő Ferencváros három góllal legyőzte a Honvédot a férfi vízilabda Magyar Kupa második elődöntőjében, a margitszigeti négyes döntő első, szombati játéknapján, így a zöld-fehérek lesznek a Vasas ellenfelei a fináléban. A Vasas a végletekig kiélezett mérkőzésen legyőzte az OSC-t. Az OSC tavaly finálét játszhatott, és a záró negyed előtt ezúttal is vezetett, végül azonban…
MH/MTI 2023. augusztus 31. csütörtök. 19:32 A magyar szövetség (MVLSZ) honlapjának csütörtöki beszámolója szerint az immár főállású szövetségi kapitány ezt a gyakorlatot folytatja a következő hónapokban is, Varga Zsolt hetente-kéthetente edzéseket vezényel majd a kiválasztottaknak, ezen alkalmakkor nem a teljes csapat fog összejönni általában. Jövő kedden huszonketten tréningeznek a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában, a gyakorláson…
A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöksége szerdán felmentette Bíró Attilát a női válogatott szövetségi kapitányi tisztségéből. Bíró Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya (j) a SEAT Kupán. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Az MVLSZ honlapjának beszámolója szerint az elnökség tagjai egyhangú szavazással döntöttek a nemzeti csapatot 2016 óta irányító szakvezető felmentéséről, miután a válogatott csupán hatodik lett…
Hétfőn kora este megérkezett Budapestre a két napja Fukuokában világbajnoki címet szerző férfi vízilabda-válogatott, amelyet sportvezetők, korábbi legendás játékosok és többszáz rajongó ünnepélyes keretek között fogadott a Duna Arénában. A Fukuokában világbajnoki címet szerző magyar férfi vízilabda-válogatottat köszöntik a szurkolók a Duna Arénában 2023. július 31-én. A magyar válogatott július 29-én ötméteresekkel győzte le a…
Születésnap ugyan minden évben van, ám a kerek évfordulóknak van valami különös varázsa. Ilyenkor igen gyakori a mérlegkészítés, az eddig történtek felelevenítése, elemzése, miként előre is másként tekint az ünnepelt, mint egy „sima” szülinap alkalmával. Csoportkép a szülinapi tenisz után (fotó: jochapress) Nincs ezzel másként Köpf Károly, a Magyar Edzők Társaságának főtitkára sem, aki egész…