Nő a háborúellenes nyomás Ukrajnában

Sok százezer hadköteles nem akar hazatérni Ukrajnába, ám a nyugati hatalmak már azt fontolgatják, miként lehetne az érintetteket erőszakkal deportálni. A háborús fásultságot legutóbb maga Voldomír Zelenszkij is elismerte, amikor brazil újságíróknak adott interjút – írja a Ria.ru. Az elnök úgy véli, hogy hazája számára a győzelem az egyetlen alternatíva – ugyanakkor elmondása szerint nem … Olvass tovább

Részletek
Eddig nem sürgették Szoboszlai visszatérését, de egyre nagyobb a nyomás

Eddig nem sürgették Szoboszlai visszatérését, de egyre nagyobb a nyomás

Mint ismert, a magyar középpályás még január elsején, a Newcastle elleni bajnokin sérült meg, azóta a rehabilitációjára vagy éppen díjak átvételére koncentrál. Az újévi találkozót követően Jürgen Klopp a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elismerte, elkéstek Szoboszlai cseréjével. Le akartuk hozni őt, ez volt a terv, de sajnos kicsit elkéstünk. Már érezte a térdét” – erősítette meg … Olvass tovább

Részletek
Nagyobb nyomás alá helyeznék Izraelt, hogy véget vessen a Gáza elleni agressziónak

Nagyobb nyomás alá helyeznék Izraelt, hogy véget vessen a Gáza elleni agressziónak

MH/MTI 2024. január 10. szerda. 21:00 A jordániai királyi palota közleménye szerint a két vezető kijelentette, hogy elutasít minden olyan izraeli tervet, amely elválasztja egymástól a két palesztin terület, a Gázai övezet és izraeli megszállás alatt lévő Ciszjordánia sorsát. Hozzátették: a két terület képezi a jövőbeni palesztin állam alapját. Egyiptom és Jordánia a gázai tűzszünet …

Részletek
Rétvári: Folyamatosan nő a migrációs nyomás miatt Nyugat-Európából Magyarországra költözők száma

Rétvári: Folyamatosan nő a migrációs nyomás miatt Nyugat-Európából Magyarországra költözők száma

MH/MTI 2024. január 9. kedd. 18:08Frissítve: 2024. január 9. 18:41 Rétvári Bence beszámolt arról, hogy a migrációs válság 2015-ös kezdete óta érezhető mértékben emelkedett azok száma, akik a Nyugat-Európában kialakult közállapotok miatt, illetve biztonságuk érdekében Magyarországra települnek át. Belgiumból 47, Franciaországból húsz, Hollandiából 43, Németországból húsz, Spanyolországból negyven, Svájcból 28, Ausztriából 25, Olaszországból 45, Angliából …

Részletek
Vucic: Óriási nyomás vár Szerbiára, ezért fontos a választás eredménye

Vucic: Óriási nyomás vár Szerbiára, ezért fontos a választás eredménye

MH/MTI 2023. december 13. szerda. 22:44 Hozzátette: a gazdasági növekedés Európában elenyésző mértékű, ami további gazdasági nehézségekhez vezethet, ezért van szükség egységes és erős államra. Ezért december 17-én nem az lesz a kérdés, hogy ki az, aki a választópolgároknak tetszik, hanem ki az, aki képes komoly, egységes és felelősségteljes politikát folytatni – magyarázta, majd rámutatott, …

Részletek
Szijjártó: A következő években tovább nőhet a nyomás, de a kormány ezután sem enged a zsarolásnak + VIDEÓ

Szijjártó: A következő években tovább nőhet a nyomás, de a kormány ezután sem enged a zsarolásnak + VIDEÓ

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Magyar Külügyi Intézet alapításának 50. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen azt hangsúlyozta, hogy Európa biztonsága most van a legrosszabb formájában a hidegháború vége óta, és ez hazánk külpolitikáját is rendkívüli kihívások elé állítja. Ennek kapcsán leszögezte, hogy a magyar külpolitikának van a legnagyobb legitimációja ma Európában, minthogy …

Részletek