Kallós Zoltán-emlékest Székesfehérváron

Kallós Zoltán, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) néhai tagja életét az erdélyi és moldvai magyar folklórkincs összegyűjtésének, megőrzésének, értő művelésének szentelte. A róla szóló emlékesten az Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban (Székesfehérvár, Liszt Ferenc utca 1.). március 23-án 16.30-kor beszélgetés, lemezbemutató és táncház várja a közönséget. Az est fővédenökei: Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök … Olvass tovább

Részletek

Rangadót játszik Székesfehérváron a címvédő FTC

MH/MTI 2024. március 7. csütörtök. 12:31 A házigazdák honlapján olvasható összesítés szerint az élvonalban 113. alkalommal találkozik a két csapat, s az örökmérleg 53 FTC-siker mellett 31 döntetlent és 28 fehérvári diadalt mutat. A fővárosi zöld-fehéreknek, akik a Konferencia-liga rájátszásának első körében a görög Olimpiakosszal szemben búcsúztak, a mostani szezonra a bajnoki címvédés, valamint a … Olvass tovább

Részletek
Utcán késeltek meg egy nőt Székesfehérváron

Utcán késeltek meg egy nőt Székesfehérváron

MH/MTI 2024. január 23. kedd. 21:31 Életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt kihallgatták és kezdeményezik letartóztatását annak az 59 éves férfinak, aki hétfőn Székesfehérváron előzetes szóváltást követően késsel megszúrt egy nőt – közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján. A közlemény szerint a bűncselekmény egy Pilinszky János téri lépcsőház bejáratánál történt. A … Olvass tovább

Részletek
Nyolc ember ellen indult eljárás kábítószer előállítása és kereskedelme miatt

Nyolc ember ellen indult eljárás kábítószer előállítása és kereskedelme miatt

MH/MTI 2024. január 5. péntek. 8:44 Azt írták, hogy a holland alapanyagokból Magyarországon előállított kábítószerekkel kereskedő bűnbandára az ünnepek előtt csapott le a KR NNI; a két család nyolc tagjával szemben a holland hatóságokkal együttműködve sok bizonyítékot gyűjtöttek össze. A gyanú szerint a banda 2022 szeptembere óta hozott be Hollandiából amfetaminolajat, amiből aztán – különböző …

Részletek
Párizs 2024 – Székely Norbert: Mi már hét éve erre készülünk

Párizs 2024 – Székely Norbert: Mi már hét éve erre készülünk

MH/MTI 2023. december 27. szerda. 15:28Frissítve: 2023. december 27. 15:33 A szövetség edzőközpontjában a szakvezető szerdától péntekig öt edzést vezényel a 17 fős keretnek, melyben ezúttal csak az NB I-ben szereplő játékosok vannak jelen, az egyetlen kivétel a Rómában légióskodó Czukor Dalma. „Három napig edzünk most itt, de voltaképpen mi már hét éve erre készülünk” …

Részletek
Népegészségügyi központ: Ismét csökken az örökítőanyag szennyvízben mért koncentrációja

Népegészségügyi központ: Ismét csökken az örökítőanyag szennyvízben mért koncentrációja

MH/MTI 2023. december 27. szerda. 13:25 Azt írták, hogy az 51. héten csökkent a szennyvízben mért koronavírus-örökítőanyag országos átlagkoncentrációja, bár az eredmények továbbra is emelkedett értékeket mutatnak. Hozzátették: a mintavételi helyszínek felénél a tendencia stagnál, ugyanakkor csökkenés észlelhető Békéscsabán, Budapest Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepének ellátási területén, Debrecenben, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Salgótarjánban és Székesfehérváron, míg …

Részletek
Szenteste napján mintegy 200 esetben kellett közbelépniük a tűzoltóknak

Szenteste napján mintegy 200 esetben kellett közbelépniük a tűzoltóknak

MH/MTI 2023. december 25. hétfő. 11:12 Mukics Dániel alezredes tájékoztatása szerint Göncruszkán kéményből, Karoson pedig kályhából kipattant szikra miatt égett, és vált lakhatatlanná egy-egy ház a hajnali órákban. Göncruszkáról négy, Karosról hat embert kellett rokonoknál elhelyezni. Vasárnap reggel Nyíregyháza Gerhátbokor városrészében egy pincelakásban egy kandalló melletti fotelen és falon kialudt tűz nyomait, valamint egy holttestet …

Részletek
Rászorulókon segített advent időszakában az MCC

Rászorulókon segített advent időszakában az MCC

MH/MTI 2023. december 24. vasárnap. 14:27 A szegedi dómban tartott jótékonysági koncerten belépőként gyermek- vagy ifjúsági könyveket gyűjtöttek, a felajánlásokat kárpátaljai fiatalok, a karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum diákjai kapják. A kezdeményezéshez több száz kötetből álló adománnyal csatlakozott a nyíregyházi és a révfülöpi MCC is, a felajánlásokat az intézmény beregszászi képviselete juttatja el a …

Részletek
Lezárult az akciósorozat a balkáni drogkartell ügyében, vezetőjét körözik

Lezárult az akciósorozat a balkáni drogkartell ügyében, vezetőjét körözik

MH/MTI 2023. december 15. péntek. 8:46 Azt írták, hogy egy nyár elején indult, kábítószer-kereskedelem elleni akciósorozatot fejezett be a napokban a KR NNI nemzetközi bűnözés elleni főosztályának győri osztálya, ennek fókuszában olyan bűnszervezetek álltak, amelyek a SkyECC titkosított platformot használták illegális tevékenységükhöz. Utaltak arra, ezt a platformot az Europol és az Eurojust 2021 márciusában törte …

Részletek