Szlovákia segítené a határon túli magyarság kapcsolattartását

MH/ MTI 2024. március 27. szerda. 23:23 A közlemény szerint elsőként a Losonc–Hatvan közötti, illetve a Kassát Hidasnémetivel összekötő vasúti kapcsolatokat indíthatják újra. A második fázisban további négy államközi regionális vasúti kapcsolat is újraéledhet, ezek még a MÁV-Starttal folytatandó tárgyalásoktól függenek – írták. A szlovák közlekedési minisztérium szerint a Losonc–Fülek–Salgótarján–Hatvan vonal szlovákiai részen a Zólyom, … Olvass tovább

Részletek

Szlovákia továbbra sem küldene fegyvereket Ukrajnának

A találkozón Robert Fico ismételten megerősítette kormánya azon álláspontját, hogy nem küldenek fegyvereket Ukrajnának. A miniszterelnök és az észak-atlanti szövetség európai erőinek főparancsnoka egyetértettek annak szükségességében, hogy a NATO-tagállamok védelmi erőit tovább erősítsék. „Szlovákia számára ebben az összefüggésben egyéni jelentősége van annak, hogy újfent bebiztosítsa területének légvédelmi és rakétavédelmi lehetőségeit” – jelentette ki a kormányfő, … Olvass tovább

Részletek

Férfi kézilabda Eb-selejtező: Montenegró, Szlovákia és Finnország lesznek az ellenfelek

MH/MTI 2024. március 21. csütörtök. 18:18 Az olimpiai résztvevő, Európa-bajnoki ötödik helyezett magyar férfi kézilabda-válogatott a montenegrói, a szlovák és a finn együttessel találkozik a 2026-os kontinenstorna selejtezőjében. A csütörtöki koppenhágai sorsoláson az első kalapból húzták ki Chema Rodríguez szövetségi kapitány csapatát. A 32 válogatottat nyolc darab négyesbe osztották be, az első és második helyezettek … Olvass tovább

Részletek
Szelektíven szebb az élet!

Szelektíven szebb az élet!

Magyarországon 2006-ban 13,2, 2017-ben 40,3 míg tavaly ötven százalék felé járt a lakossági szelektív hulladékgyűjtés aránya. (Belgiumban ez a mutató hetven százalék körül jár, igaz, ők csöppet korábban kezdték a válogatást, mint mi.) Mint látható, a hazai polgárok is egyre nagyobb mértékben szortíroznak – ugyanakkor például a 2017-ben elért 40,3-as mutató még a két esztendővel … Olvass tovább

Részletek
A szlovák külügyminiszter kisebbségi, biztonsági és gazdasági témákról egyeztetett Bukarestben

A szlovák külügyminiszter kisebbségi, biztonsági és gazdasági témákról egyeztetett Bukarestben

MH/MTI 2024. január 26. péntek. 22:43 Közös sajtóértekezletükön a szlovák diplomácia vezetője felidézte: a két ország szoros kapcsolatát jól példázza, hogy Románia elsőként ismerte el Szlovákia függetlenségét, Szlovákia pedig elsőként ratifikálta Románia csatlakozását az Európai Unióhoz. Juraj Blanár szerint a szlovákok sosem felejtik el azoknak a román katonáknak a hősiességét, akik a Vörös Hadsereg mellett … Olvass tovább

Részletek
Férfi kézilabda-vb: szombaton sorsolják a selejtező csoportokat

Férfi kézilabda-vb: szombaton sorsolják a selejtező csoportokat

MH/MTI 2024. január 25. csütörtök. 23:59 Az európai szövetség honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a házigazda Horvátország, Dánia és Norvégia, valamint az Európa-bajnoki elődöntős Svédország, Franciaország és Németország csapata automatikusan tagja a mezőnynek. A további 11 európai hely a selejtezőben talál gazdára. Az előselejtezőből továbbjutó csapatok kiléte március 17-én válik ismertté. A selejtező mérkőzéseit május 8. … Olvass tovább

Részletek
Ukrán miniszterelnök: Ukrajna és Szlovákia pragmatikus kapcsolatokra fog törekedni

Ukrán miniszterelnök: Ukrajna és Szlovákia pragmatikus kapcsolatokra fog törekedni

MH/MTI 2024. január 24. szerda. 19:11 Robert Fico arról biztosította ukrán hivatali partnerét, hogy Szlovákia támogatja Ukrajnának az európai uniós tagság elérését célzó törekvéseit. A szlovák miniszterelnök még a találkozót megelőzően kijelentette: Pozsony tiszteletben tartja Kijev ez irányú igyekezetét, ugyanakkor elvárja a csatlakozás feltételeinek teljesítését. Pozsony nem fogja megvétózni az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós … Olvass tovább

Részletek
A szlovák miniszterelnök nem hajlandó Kijevbe utazni

A szlovák miniszterelnök nem hajlandó Kijevbe utazni

„Miért menjek Kijevbe, amikor Ungváron is találkozhatunk. Miért gondolják, hogy Kijevben is háború van?” – mondta arra a kérdésre, hogy miért nem megy az ukrán fővárosba. Ugyanakkor ismét kijelentette, hogy „nem hisz a katonai megoldásban”, és hangsúlyozta, hogy „megszakad a szíve, hogy két testvéri ország a jelenlegi helyzetbe jutott”. Korábban Pozsony minden lehetséges módon támogatta … Olvass tovább

Részletek
Kevesebb illegális migránst fogtak el tavaly a cseh rendőrök, mint 2022-ben

Kevesebb illegális migránst fogtak el tavaly a cseh rendőrök, mint 2022-ben

MH/MTI 2024. január 22. hétfő. 21:51 Csehország tavaly október elejétől újra ellenőrzi a szlovák–cseh határt, amelyen keresztül a migránsok többsége érkezik az országba. „Az éves szintű csökkenés 2022-höz viszonyítva jól látható, s azt jelzi, hogy az intézkedés sikeres” – mondta a rendőrparancsnok újságíróknak. Hozzátette: a feltartóztatott illegális migránsok mintegy 90 százaléka a szomszédos Németországba szeretett … Olvass tovább

Részletek
Iszonyú idő megy el a közösségi oldalakra

Iszonyú idő megy el a közösségi oldalakra

Félvente felméri Szlovákia lakosságának digitális szokásait az AMI Digital Index nevű cég. Mint a legutóbbi akciójuk nyomán kiderült, a helyiek átlagosan napi három órát töltöttek a közösségi oldalakon. A vállalkozás szerint az érintettek a felületeket elsősorban az ismerőseikkel való kapcsolattartásra és szórakozásra használták. A pozsonyi Új Szó cikkéből kiderül, a megkérdezettek nyolcvanhárom százaléka naponta bejelentkezik … Olvass tovább

Részletek