Serie A: edzőváltás Udinében! – hivatalos
Korábbi Aranylabdás klasszistól várják a csapat benntartását az élvonalban…
Korábbi Aranylabdás klasszistól várják a csapat benntartását az élvonalban…
„Nem garantálhatom, hogy a következő szezonban is a Sporting vezetőedzője leszek…”
Először dolgozhatna igazi sztárcsapatnál…
Újabb név abban a bizonyos kalapban Mbappé pótlására…
Tutanhamon fáraó a világ legismertebb egyiptomi fáraója, annak ellenére, hogy nagyon rövid ideig uralkodott, és még piramisa sem épült, részben épp amiatt, mivel nagyon rövid ideig volt trónon. Pedig Egyiptomban az volt a hagyomány, hogy a fáraók temetkezési helyszínét, a piramist már akkor elkezdik építeni, amikor a fáraó még csak éppen hatalomra került. Hiszen egy-egy … Olvass tovább
LMA 2024. január 18. csütörtök. 14:09 Míg 2021-ben a 10., 2022-ben a 9. addig 2023-ban már a földkerekség 7. legerősebb hadereje volt Pakisztáné – derül ki a Global Firepower listájáról. Iszlámábád 2023 januárjában több mint 3700 harckocsi, 1400 harci repülőgép, kilenc tengeralattjáró felett parancsnokolt – s ebben a körbe még bele sem vettük a tengerészetet. … Olvass tovább
Kíváncsiak vagyunk a véleményetekre: szerintetek jó ötlet volt a Haas F1-es csapata részéről, hogy megváltak történetük első csapatfőnökétől?
Az általános vélekedés szerint a kihívásokkal küzdő katolikus egyház élére olyan személyt keresnek, akinek lesz ideje reformokat végrehajtani, így a 70 év körüli vagy annál fiatalabb bíborosok esélyei a legjobbak. A magyarországi katolikus egyház vezetőjét már XVI. Benedek lemondása után is emlegették a pápai szék esélyeseként, de 2013-ban még viszonylag fiatal kora miatt nem valósult …
Nyeretlenül állnak a selejtezőkön…
Üzleti és jogi kérdések miatt is húzódott a hétszeres F1-es bajnok új szerződése, viszont nem volt szó a Ferrarihoz igazolásról – utódja házon belülről érkezhet.