Elhalasztják a csapat-vb-t

A koronavírus terjedése miatt a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) úgy döntött, hogy elhalasztja a március 22-29-re tervezett puszani csapat-világbajnokságot.

A Dél-Korea második legnagyobb városának számító Puszanban múlt pénteken regisztrálták az első koronavírusos megbetegedést. Ezt követően rendkívüli ülésen vitatta meg a kialakult helyzetet az ITTF vezérkara, a Dél-koreai Asztalitenisz-szövetség és a Puszan várost képviselő illetékesek.

A vészhelyzeti tanácskozás végén úgy döntöttek, hogy elhalasztják a március végére tervezett csapat-világbajnokságot, amelyen a magyar férfi és női válogatott is indult volna. Hivatalos döntés még nincs a torna új időpontjáról, de jelenleg a június 21. és 29. közötti időszak tűnik erre a legesélyesebbnek. Ennek folyományaként az ITTF tárgyalásokat kezdett a dél-koreai és az ausztrál World Tour-verseny szervezőbizottságával, ugyanis a szóban forgó két viadalt a június végi időszakban rendezték volna meg.

A nemzetközi szövetség közleménye szerint a játékosok, a szurkolók és a hivatalos személyek biztonsága a legfontosabb, ezért döntöttek a vb elhalasztása mellett.

Dél-Koreában a február 25-i adatok szerint már több mint 600 főnél mutatták ki a koronavírust, amely eddig öt halálos áldozatot szedett. Az ázsiai országban Tegu városa számít a fertőzés központjának, amely mindössze 100 km-re található Puszantól.

XLsport