Bereznay a nap versenyzője Monzában, Sipos is pontot szerzett!

Bereznay a nap versenyzője Monzában, Sipos is pontot szerzett!

Tegnap rendezték a monzai fordulót az F1 Esports Pro Seriesben, ahol az időmérő edzésen is meglehetősen jól indított a mezőny két magyar tagja, az Alfa Romeo-pilóta Bereznay Dániel és az Alpine versenyzője, Sipos Patrik.

A pole-t Bereznay csapattársa, Longuet szerezte meg, Sipos az ötödik, Bereznay pedig a nyolcadik helyről indulhatott a normál versenytávhoz képest 50 százalékos, azaz 27 körös monzai futamon.

További híreink:

Bereznay az első kör végére már az ötödik helyen állt, míg Sipos – éppen Bereznay előzésének köszönhetően a hatodikra csúszott vissza az Alpine-nal.

A későbbiekben a megszokott szoros versenyzést láthattuk, egyedül Ronhaar és Boroumand tudott elnyúlni a mezőnytől, akik az első két helyet szerezték meg. Bereznayt a 4. helyen intették le, 4 tizeddel maradt le az utolsó dobogós helyről, amit a csapattársa, Longuet szerzett meg. Sipos Patrik a 2 pontot érő 9. helyen ért be

Az esport-bajnokság a mai napon a mexikói versennyel folytatódik, az időmérőt 16:30-tól, a futamot pedig 20:30-tól lehet élőben követni a Forma-1 hivatalos YouTube- és Twitch-csatornáján.

Kollégája teljes mellszélességgel kiáll Kravitz mellett a Red Bull-os ügyben…

Motorsport