Jordi Alba is csatlakozik korábbi csapattársaihoz Miamiban – HIVATALOS

Jordi Alba is csatlakozik korábbi csapattársaihoz Miamiban – HIVATALOS

Hivatalossá váltak a sajtóhírek, miszerint az FC Barcelona korábbi labdarúgója, Jordi Alba is az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS), és az Inter Miamiban folytatja pályafutását. 

(Photo by Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images)

Az Inter Miami hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy leigazolta a Barcelona korábbi védőjét, Jordi Albát. A spanyol védő így csatlakozik korábbi barcelonai csapattársaihoz, Lionel Messihez és Sergio Busquetshez. A 34 éves játékos az előző szezon végén hagyta el a katalán gárdát 11 év után, miután lejárt a szerződése, így ingyen igazolt az MLS-klubhoz. Szerződése 2024. december 31-ig érvényes a Miamival.

Korábban szóbahozták egy szaúdi átigazolással, de az Inter Miami tulajdonosa, Jorge Mas a héten azt mondta, hogy Miamiba szerződik, és a klub pedig most megerősítette az átigazolást

A spanyol balhátvéd 459 alkalommal lépett pályára a Barcelonában minden sorozatot figyelembe véve, ahol hat La Liga- és egy Bajnokok Ligája-győzelmet szerzett. Alba emellett 93 alkalommal képviselte a spanyol válogatottat.

fociclub