A mi időnkben legalább ketten csatáztak

A mi időnkben legalább ketten csatáztak

A Red Bull jelenleg érzékelhető dominanciáját gyakran hasonlítják a 2014 és 2020 között minden bajnoki címet megnyerő Mercedeséhez, de Toto Wolff lát egy fontos különbséget – az ő uralkodásuk idején nem egyetlen versenyző tarolt, hanem a csapattárs is kivette a részét a sikerekből.

„Nem is tudom, hogy a dominanciánk hasonló volt-e az övékhez, vagy nem annyira. Voltak évek, amikor hasonlóan fölényben voltunk, de legalább két autónk küzdött egymással, ami egy kis szórakoztatást biztosított mindenki számára. Jelenleg nem ez a helyzet” – fejtegette a RaceFans.net-en idézett Wolff a Belga Nagydíj hétvégéjén. Az első három évben Lewis Hamilton és Nico Rosberg között kétszer is csak a szezonzárón dőlt el a vb-cím, de Valtteri Bottas is sűrűbben volt közel Hamiltonhoz, mint most Sergio Perez Max Verstappenhez.

Hamilton és Bottas 2019-ben, Silverstone-ban

„Gyakran mondom, hogy ez meritokrácia, az érdemeik alapján tartanak itt, és nekünk kell visszaküzdenünk magunkat. De hogy számítottunk erre a különbségre? Egyértelműen nem” – ismerte be, hogy ekkora Red Bull-fölényt nem vártak a Mercedesnél, ráadásul a különbség a jelek szerint csak nyílik. „A fejlesztésük utolsó lépcsőjével szemlátomást újabb előnyre tettek szert. De ezzel megint ott tartok, hogy nekünk kell beleásnunk magunkat és nekünk kell a lehető legjobb munkát végeznünk.”

Versenybaleset volt a Hamilton–Perez ütközés

Wolff a belga sprintfutam vitatott incidenséről is állást foglalt. A versenyfelügyelők öt másodperces időbüntetést adtak Hamiltonnak a Perezzel való kontaktért: a mexikói, akinek jelentősen sérült autója, élesen arról beszélt, a brit tönkretette versenyét. Hamilton és a Mercedes-tábor szerint azonban hely volt a szélesen forduló Red Bull mellett, versenybaleset történt.

„Abszolút versenybaleset volt, sprintfutamról beszélünk, versenyezni akarjuk őket látni” – hangsúlyozta a csapatvezető is. „Nem érvényes az az érvelés, hogy megsérült az autó, hiszen már előtte hátrafelé csúszott, eléggé jelentősen. Nézzük meg azt a kanyart, egymás mellett voltak. Igen, kettőn áll a vásár, de ez versenybaleset volt, számomra nyilvánvaló.”

formula.hu