Vég Zsombor hetedik a budapesti Mesterek Kupáján

Vég Zsombor hetedik a budapesti Mesterek Kupáján

A 100 kilogrammos Vég Zsombor hetedik lett a budapesti Papp László Sportarénában zajló cselgáncs Mesterek Kupája vasárnapi zárónapján.

Vég Zsombor
Vég Zsombor

A 90 kilogrammos Tóth Krisztián első mérkőzésén kikapott, ezzel befejezte szereplését.

Az MTK olimpiai bronzérmese első meccsén a francia Alexis Mathieu-vel szállt szembe, akitől kikapott korábbi két találkozójukon. A harmadik csatában a világbajnoki ezüst- és bronzérmes magyart kétszer is intették, ekkor próbált aktívabban küzdeni, ám két és fél perc elteltével ellenfele egy ledöntéses technikával véget vetett a meccsnek.

A 29 éves klasszis edzője, Pánczél Gábor csalódottan értékelte tanítványa szereplését

„Előzetesen nem volt benne a meccsben, hogy ennyire nem tud mit kezdeni a francia sráccal” – nyilatkozta a szakember az MTI-nek. „Kétszer már kikapott tőle, de azt gondoltam, hogy itthon meg fogja oldani. Amiben Krisztián nagyon jó volt eddig, abból most az ellenfelek jönnek ki jobban, ők irányítják a mérkőzéseket ellene, ő pedig sordódik és szalad a meccs után. Ez a francia nem fekszik neki, de az olimpián is elverte az ilyen riválisokat. Mivel most nem hozott eredményt, még legalább három érem kell neki, hogy biztosan ott legyen Párizsban, ezért több versenyre kell utaznunk”.   

Súlycsoporttársa, Sáfrány Péter júniusban harmadik lett az ulánbátori Grand Slamen, ám a kirgiz Erlan Serov ellen nem sok esélye volt, és vazaarival alulmaradt.

A 100 kilósoknál a tavalyi, budapesti Grand Slamen harmadik Vég Zsomborra az osztrák Aaron Fara várt a nyitókörben. A ceglédi dzsúdós egy csípődobásra vazaarit kapott, és közben véletlenül összefejelt ellenfelével, akit ezután könnyedén leszorított, így ipponnal nyert.    

Ugyanebben a kategóriában a kétszeres olimpikon, 33 éves Cirjenics Miklós az olimpiai ezüstérmes és világbajnok Asley Gonzalezzel akaszkodott össze, aki kubaiból néhány éve románná lett. Az Atomerőmű SE sportolója nem ijedt meg ellenfelétől, csúcsformáját idézve eldobta Gonzalezt, és ippongyőzelemmel lépett tovább a nyolcaddöntőbe.    

Nehézsúlyban Sipőcz Richárd – aki három bronzérmet szerzett a World Tour-sorozatban, emellett az összes korosztályos Eb-t megnyerte – az olimpiai ezüstérmes és világbajnok georgiai Guram Tusisvilivel csapott össze. A 22 éves magyar három percig tartotta a lépést neves riválisával, aki ekkor eldobta, majd az akció folytatásaként leszorította őt, és a két vazaarira kapott ipponnal nyert.    

A szintén +100 kilós, nemrég honosított Cserkaszov Mihály vazaarit érően vitte földre a török Munir Ertugot, ám ezt a mérkőzésvezető nem sokkal később törölte. A Győri AC sportolója a folytatásban is sokat kezdeményezett, ám egy fojtásból nem tudott kiszabadulni, így kikapott.

Vég a vigaszágon, Cirjenics kiesett

Veg Zsombor a tavalyi, budapesti Grand Slam bronzérmese a nyolcaddöntőben a horvát Zlatko Kumriccsal csapott össze, bő két perc elteltével egy vetődéses technikával földre vitte ellenfelét, és ipponnal nyert.

A sűrű program révén nemsokára ismét tatamira szólították a 21 éves ceglédi dzsúdóst a negyeddöntőben, ahol a szintén komolyabb nemzetközi eredmény nélkül álló Bojan Dosen várt rá.

Két percnél a szerb horogdobására kapott vazaariját még törölték, ám tíz másodperccel később már megítélték ugyanazt egy térdelő helyzetből indított válldobására. A tíz évvel idősebb rivális a hátralévő időben rutinosan őrizte előnyét, így ő jutott az elődöntőbe.

Cirjenics Miklós az olimpiai ezüstérmes és világbajnok Asley Gonzalez után az ötkarikás és vb-harmadik izraeli Peter Palcsikkal akaszkodott össze. Az Atomerőmű sportolója a négyperces alapidőben teljesen egyenrangú ellenfele volt az izraelinek, ám a hosszabbítás első percében riválisa egy csípődobással véget vetett a küzdelemnek.

Vég Zsombor az elvesztett negyeddöntő után a bronzéremig tartó vigaszágra került, ahol a kétszeres vb-harmadik és tavaly Európa-bajnok Michael Korrellel szállt szembe. Kedvező előjelnek számított ugyanakkor, hogy eddigi egyetlen találkozójukon legyőzte a holland klasszist májusban a dohai világbajnokságon.

A második csata három és fél percig egyenlő erők küzdelmét hozta, egyikük sem tudott komoly akciót indítani, mígnem a 21 éves ceglédi dzsúdós becsúszott ellenfele alá egy horogdobásra. A 29 esztendős Korrel erre hanyatt döntötte a földön spárgában ülő magyart, így ipponnal nyert, Vég pedig hetedikként zárt.

A 22 fős magyar küldöttség számára ezzel befejeződött a Masters, a hazaiak az 52 kilós Pupp Réka révén egy ötödik és Vég révén egy hetedik hellyel zártak.

(MTI)

Ungvári Attila hozta klasszisát, majd a nyolcaddöntőben kiesett

Post Views: 4

JochaPress