Egy napon visszatérne a Boca Juniors búcsúzó nevelése

Egy napon visszatérne a Boca Juniors búcsúzó nevelése

A Boca Juniors tehetséges középpályása hétfőn elköszönt csapatától és a szurkolóktól, s elutazott az új csapatához…

(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)

A Boca Juniors tehetséges középpályása, Alan Varela a továbbiakban az FC Porto csapatában folytatja pályafutását, klubváltása érdekében hétfőn elutazott Európába. A Buenos Aires-i reptéren kedvesen beszélgetett a tőle búcsúzó szurkolókkal és az újságírók rendelkezésére is állt:

“Nagy álmom volt, hogy Európában játsszak, hála Istennek ez most már összejön és remélem, hogy minél sikeresebb leszek. Hihetetlen érzés volt a Bocában játszani, csak a legnagyobb tisztelettel és hálával tudok beszélni a klubnál töltött évekről. Elképesztő érzés számomra, hogy milyen szeretet kapok a szurkolóktól, rendkívül hálás vagyok érte. Örökre a szívemben fognak élni, ezeket a csodálatos emlékeket magammal viszem.”

A 22 éves védekező középpályás a 2020-as bemutatkozása óta 111 tétmérkőzésen lépett pályára különböző sorozatokban a Boca színeiben. Varela fiatal kora ellenére hamar alapembere lett a patinás a Bocának, a Liga Profesional 2023-as kiírásában 27-ből 24 meccsen lépett pályára és a Libertadores-kupában mind a nyolc eddigi mérkőzésen szerepelt.

Varela utolsó mérkőzése a Nacional elleni Libertadores-kupa-nyolcaddöntő visszavágója volt a La Bombonerában.

“Tudtam, hogy ez lesz az utolsó mérkőzésem, a csapattársaim és a szurkolók elbúcsúztattak. Nagyon örülök, hogy győzelemmel távozom, csodálatos este volt, még mindig kavarognak bennem az érzelmek, ha rágondolok” – tette hozzá az utolsó meccse kapcsán.

“Sokat beszéltem az elmúlt időszakban Jorge Almirónnal, mindenben támogatott a klubváltásomat illetően. Tisztában van vele, hogy mit jelent számomra egy ilyen lehetőség. Addig akartam játszani a csapatban, amíg csak lehetséges” – mondta el az edzője kapcsán.

Varela az évek során két gólt és négy előkészítést jegyzett, elsődleges feladata a hátsó stabilitás és a támadások alapozása, melyeket remekül végzett. Az elmúlt évek során tagja volt két Copa de la Liga Profesionalt, ill. egy-egy Liga Profesionalt és Copa Argentinát nyerő csapatnak.

“Számomra Leandro Paredes volt egy kiváló példa, aki előttem nagyszerűen teljesített ezen a poszton a Bocában. Remélem, hogy játszhatunk majd együtt a jövőben, akár a Bocában, akár a válogatottban. Később még biztosan találkozunk, remélhetőleg egy nap visszatérhetek a Bocába, amely az otthonom sok éve” – árulta el a középpályás.

“Minden pillanatot élvezz ki, melyet ennél a klubnál tölthetsz. Dolgozz alázattal és áldozatválallással, mert ezt a mezt szívvel kell védenünk” – üzente a jövő Boca-játékosainak.

A hírek szerint az FC Porto 9+3 millió eurót fizet a Bocának Varela játékjogáért cserébe, és a jövőbeli eladási árának 20 százaléka ugyancsak nevelőcsapatát illeti majd.

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub