Gazdaság: Igazi gyomros a KSH-tól: két és fél éves mélypontjára került a magyar gazdaság

Gazdaság: Igazi gyomros a KSH-tól: két és fél éves mélypontjára került a magyar gazdaság

Kapott egy gyomrost, és térdre rogyott – ha Szentkirályi Alexandra múlt heti elemzéséből az infláció szót kicseréljük arra, hogy „magyar gazdaság”, pontosan ezt érezhetjük, amikor ránézünk a friss GDP-adatra. A nyers adat szerint ugyanis 2,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított számok szerint 2,3 százalékkal volt kisebb a magyar GDP az idei második negyedévben, mint egy évvel korábban – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Az év első felében összesen 1,7 százalékos a visszaesés.

Január-márciushoz képest pedig 0,3 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye április-júniusban. Azaz a technikai recesszió tovább tart – ez a megnevezés azt az időszakot jelenti, amikor legalább két egymást követő negyedévben csökken a GDP az előző három hónaphoz képest.

Hogy távlati szinten is tudjuk hova elhelyezni a mostani számokat, ahhoz elég két adat:

  • éves szinten a mostaninál nagyobb visszaesést utoljára 2020 október-decemberében – a Covid második hullámában – mértek,
  • az pedig, hogy négy egymást követő negyedévben is csökkenés jöjjön ki az előző három hónaphoz képest, most először történt meg, amióta 1995-ben a mostani módszertan szerint kezdték mérni a GDP-t (már a három egymás utáni negyedéven át tartó technikai recesszió is csak egyszer fordult elő, 2008-2009-ben).

A részletes adatokat arról, hogy miből állt össze a mostani mutató, két hét múlva fogja közzétenni a KSH, de néhány részlet már most nyilvános, és a már korábban közzétett adatokból is sok mindent tudunk.

Annyit már most elárultak, hogy a mezőgazdaság jó teljesítménye mérsékelte a visszaesést, az ipar, valamint a piaci szolgáltatások, ezen belül leginkább a szállítás, a raktározás és a kereskedelem pedig alaposan visszahúzta a számokat. A szolgáltatások hozzáadott értékének csökkenését az ellensúlyozta részben, hogy a humánegészségügy és a szociális ellátás területén jelentős növekedést mértek.

Kezdjük azzal, hogy jó volt az idő! 2022-ben az aszály miatt a mezőgazdaságnak borzalmas éve volt, az akkori második negyedévben például 35,1 százalékos zuhanást mértek – nyilvánvaló volt, hogy a 2023-as agrárszámok ehhez viszonyítva óriási növekedést fognak mutatni akkor is, ha csak egy erősen átlagos éve lesz a mezőgazdaságnak. És ugyan az aratás nem mindenhol sikerült annyira jól júniusban, mint amit várni lehetett, az áprilisi fagyok pedig tettek károkat a gyümölcsökben, az idei termés még így is igencsak jó lehet. „Brüsszel és egy esőtáncos sámán mentheti meg a magyar gazdaságot” – írtuk tavaly ősszel, amikor azt elemeztük, lehet-e recesszió 2023-ban, és ugyan EU-pénzek még mindig nem érkeznek, az időjárás ezúttal tényleg megmentheti a GDP-adatunkat.

Segíthette a növekedést az is, hogy az exportunk nagyot nőtt. Áprilisban ugyan még 1,1 százalékos visszaesést mértek 2022-höz képest, májusban viszont már 3,9, júniusban pedig az első becslés szerint 11 százalékkal volt az export az egy évvel korábbi szint fölött – amihez persze hozzátartozik az is, hogy a 2022-es adatok ebből is extrémen rosszak voltak. Úgy tűnik, hogy ugyan a magyar ipar nem teljesít jól idén (sem), legalább a külföldi eladásra gyártott termékekből bejön pénz az országba.

És nagyjából eddig tartottak a jó hírek.

Az iparunk áprilisban 5,8, májusban 4,6, júniusban pedig 6,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Mindez úgy történt meg, hogy a belföldi fogyasztásra szánt termékek gyártása júniusban már 20 százalékkal visszaesett. Vagyis az exportnál tett megállapítást meg is lehet fordítani: ugyan külföldre még tudunk eladni magyar, vagy legalább itt összeszerelt árukat, a belföldi eladásra szánt termékek gyártása csúfosan visszazuhant.

És minden bizonnyal összeesett minden más termék fogyasztása is. Ekkora infláció mellett egyszerűen elfogy az emberek pénze, nincs miből pörgetni a GDP-t. Részletesen ebből a kiskereskedelmi adatot ismerjük: a bolti forgalom – ha nem a kasszáknál hagyott pénzt, hanem a megvásárolt termékek mennyiségét nézzük – áprilisban 12,6, májusban 12,3, júniusban 8,3 százalékkal volt kisebb, mint 2022 azonos hónapjában. A tavaszi visszaesések csak azért nem minden idők legrosszabbját jelentik, amióta csak méri ezt a KSH, mert amikor a Covid első hulláma alatt bezárt minden, pár ezrelékponttal még ennél is rosszabb volt.

Innen szép győzni – lehetne erre mondani. Az biztos, hogy ez után, az év második felében jön az az időszak, amiben 2022-ben nagy visszaesést mértek, úgyhogy ahhoz viszonyítva valószínűleg már értékelhető növekedést látunk majd. Más kérdés, hogy az év egészében mi lesz. A legtöbb szakértő előzetesen úgy számolt, hogy 2023-ban szűken úszhatjuk meg a recessziót, de annyira kis pluszban lesz csak a gazdaságunk 2022-höz képest, hogy az majdhogynem stagnálásnak lesz minősíthető. A kormány mindenki másnál optimistábban 1,5 százalékos növekedést vár, az MNB pedig egy nagyon széles sávot adott meg az előrejelzésében: a 0,0 százalékos eredményt sem tartja kizártnak, de a 1,5 százalékos növekedést sem. Az Európai Bizottság 0,5 százalékos növekedést tart elképzelhetőnek, ami az EU egyik legalacsonyabbja volna, és ezzel számol az IMF is.

HVG