Tiltakoznak a McLaren szponzora ellen Hollandiában

Tiltakoznak a McLaren szponzora ellen Hollandiában

A McLarennek nincs főszponzora, de az istálló egyik legfontosabb támogatója a British American Tobacco nevű dohánykonszern, amely két dohánymentes márkáját reklámozza azokon a nagydíjakon, ahol ezt a törvényi szabályozás megengedi: az egyik e-cigaretta, a másik nikotintasak – bizonyos helyszíneken egyik, más országokban a másik termék kap nagyobb reklámfelületet.

Az augusztus 25-27-i soron következő nagydíjon a nikotintasak márkaneve lesz olvasható az oldaldobozon és az MCL60 karosszériájának más felületein, egy jogi anomália eredményeként – írja az Autosport. Hollandia áprilisban csatlakozott azon európai országok sorához, amely betiltotta a nikotintasak árusítását egészségügyi okokra hivatkozva.

Ugyanakkor a nikotintasakok reklámozására vonatkozó jogszabály kidolgozása egyelőre folyamatban van – így jelen pillanatban a McLaren reklámozhatja Zandvoortban azt a márkát, amelyet nem lehet kapni Hollandiában.

Több holland egészségügyi szervezet tett panaszt

A kiskapu kihasználása miatt hivatalos panaszt nyújtottak be a holland reklámhatóságnak: több egészségügyi szervezet írta alá, köztük a holland szívalapítvány és rákellenes társaság.

„Célunk újra rámutatni, a dohányipar hogyan tesz meg mindent, ami módjában áll, hogy a fenntartsa a fiatalok függőségét, a betegséget okozó és halálos üzlet megmaradása érdekében. Bizarrnak tartjuk, hogy megengedett egy olyan termék hirdetése, amely be van tiltva” – olvasható utóbbi szervezet közleményében.

A McLaren szóvivője velősen reagált az Autosportnak: „A McLaren versenyautóin megjelenő minden márkanév teljes mértékben megfelel a jogszabályoknak és hirdetési szabványoknak az összes országban, amelyben versenyzünk.”

formula.hu