Világ: Hónapokra lezárhatják a világ leghosszabb vasúti alagútját, a Gotthardot

Világ: Hónapokra lezárhatják a világ leghosszabb vasúti alagútját, a Gotthardot

Az alagúton bonyolítják le a svájci vasúti teherforgalom több mint kétharmadát.

Lezárták a világ leghosszabb vasúti alagútját, a Gotthard-alagutat, miután kisiklott egy tehervonat, olyan károkat okozva, amelyek elhárítása hónapokig is eltarthat, írja a BBC. A baleset egy hete történt, tizenhat kocsi siklott ki, ebből hatot még nem sikerült kihozni.

A vizsgálatot megindították az illetékes hatóságok, a vasútüzemeltető szolgáltató pedig közölte, hogy mintegy 8 kilométernyi vágányt és 20 000 beton talpfát kell kicserélni. A szolgáltató hozzátette, hogy mivel az alagút egyik oldala érintetlen, ezt a részt augusztus 23-tól elvileg újra lehet teherszállításra használni, de a személyvonatok biztonsági okokból itt sem közlekedhetnek.

A svájci hatóságok közölték, a vonatok terelve közlekednek, hosszított menetidővel kell számolnia az utasoknak.

2016-ban nyitották meg a Gotthard-alagutat, a vasúti összeköttetés megépítése 20 évig tartott, és több mint 12 milliárd dollárba került. A svájci nemzeti vasúttársaság vezérigazgatója szerdán azt mondta, a Gotthard a világ egyik legbiztonságosabb alagútja.

Tavaly az alagúton keresztül bonyolították le a vasúti teherforgalom több mint kétharmadát. Arról nincsenek információk, mikor lesz használható a Gotthard újra teljes egészében.

HVG