„Michael Schumacher jobb ember az öccsénél”

„Michael Schumacher jobb ember az öccsénél”

„Michael Schumacher jobb ember az öccsénél”

Ifjú titánként érkezett az 1990-es évek közepén, rutinos rókaként távozott a következő évtized végén Giancarlo Fisichella, aki többek között a Jordan, a Benetton, a Renault és a Ferrari színeiben szerepelt az F1-ben olyan csapattársak oldalán, mint például Fernando Alonso, akinek mindkét vb-címénél egyazon istállóban voltak. A spanyol nehéz csapattárs hírében áll, ám Fisichella nem őt nevezte meg, amikor a Corriere della Sera által készített interjúban megkérdezték, kivel volt a legproblémásabb a viszonya az F1-ben:

„A Jordannél 1997-ben nem volt jó kapcsolatom Ralf Schumacherrel. Úgy érezte, hogy felettem áll, annak ellenére, hogy legyőztem őt” – mondta Fisichella, aki felidézte azt a nem túl színvonalas tréfát is, amit a német azt követően eresztett meg, hogy a második helyről lökte ki őt csapattársként. „Argentínában második voltam, ő pedig harmadik, de összeért velem. A verseny után bedobott egy hülye viccet: ó, igen, majd meghívom egy pizzára. Onnantól nagyon nehéz volt vele.”

A „másik” Schumacherrel, Michaellel viszont egész más volt a viszonya: „Jobb ember és jobb versenyző, egészen más típus. Vele kiváló kapcsolatom volt, mindketten imádjuk a futballt, évente két-három meccset is játszottunk. Együtt versenyeztünk, fociztunk, vacsoráztunk és karaokéztunk. Nagyon nagy kár, hogy így alakultak a dolgai. A  sors néha kegyetlen tud lenni, ahogy az ő és Alessandro Zanardi esete is mutatja.”

michael-schumacher-ferrari

Sainz: Szerintem jól vezetek

Carlos Sainzot kérték arra, hogy egy egytől ötig terjedő skálán értékelje az idei szezonját. Erre nem volt hajlandó, de röviden összegezte, hogy mivel elégedett, valamint hogy mivel nem.

„Soha nem mondok ilyen számokat, mert ezekből lesznek a szalagcímek. Annyit mondhatok, hogy ami jó, az az, hogy szerintem jól vezetek. Úgy gondolom, hogy tavalyhoz képest előrébb léptem az autóval való érzéseim, a beállítások és a felkészülés terén. Ami nem jó: az eredmények és a stabilitás nem olyan, mint korábban. Ezen kell dolgozni” – mondta a Ferrari spanyolja.

2300056-scuderia-ferrari-austrian-gp-2023-sunday_resize

Hülkenberg: A magasságom miatt nem kaptam top F1-es ülést

Nico Hülkenberg az Autosportnak beszélt arról, hogy szerinte a magassága miatt nem jutott soha igazán nagy lehetőséghez az F1-ben, a topcsapatok ugyanis nem akartak az ezzel okozott pluszproblémákkal vesződni.

„Valószínűleg nem fogják egyenesen a szemembe mondani, de igen, elég biztos vagyok abban, hogy a magasságom negatívan befolyásolta a lehetőségeimet a topautóba ülést illetően. Az autó kialakításával és csomagolásával kapcsolatban felmerülő problémák, kevesebb hely, több súly: ebben az üzletben nem ez a helyes út” – mondta a német pilóta.

Hülkenberg egyébként 184 cm magas, míg a Mercedes pilótája, George Russell 185, annak idején Jenson Button például 182 volt, így ez a megjegyzése azért kissé zárójelbe tehető. Hülkenberget annak idején a Ferrarival hozták összefüggésbe, de az átigazolásból nem lett semmi.

1019772213-LAT-20230728-GP2312_061545_ONZ8898-319_resize

Alpine: Sosem voltunk ilyen közel a Ferrarihoz és a Mercedeshez

Matt Harman, az Alpine F1-es csapatának technikai igazgatója beszélt több dologról is az Auto Motor und Sportnak adott interjújában, az egyik válaszában pedig az erősorrendről beszélt: szerinte működnek a pénzügyi és technikai szabályok, mert idén már egyértelműen szorosabb a mezőny 2022-höz képest, és ebbe az irányba haladnak tovább az istállók, így a folytatás még izgalmasabb lehet.

„A csapatok egy szintre fognak kerülni, még ha most nem jutottunk el még erre a pontra. Nagyon viszont nem vagyunk messze, ha megnézzük a csapatok közötti különbséget – csak a Red Bull lóg ki, remek munkát végeztek, ezt el kell ismerni. De a Ferrarihoz és a Mercedeshez közelebb vagyunk, mint valaha voltunk. Szerintem 2024-ben még szorosabb lesz a mezőny, 2025-re pedig egy új 2021-et várok, amikor a csapatok közel azonos szinten lesznek, és izgalmas futamokat látunk.”

Ami a Red Bullt illeti, Toto Wolff szerint például csak Max Verstappen lóg ki felfelé, Sergio Perez hasonló szinten van, mint ők…

Harman azt is hozzátette, hogy az Alpine célja nem változott: az év végére a negyedik leggyorsabb autóval szeretnének rendelkezni. Jelenleg a hatodik helyre jók.

Rd_13_Belgian_Grand_Prix_Saturday_29th_July_2023_Spa-Francorchamps_Belgium (1)_resize

Ezzel a két versenyzővel alkotna Le Mans-i triót Leclerc

A Ferrari Formula-1-es sztárja a helyszínen látta a visszatérő márka történelmi győzelmét a 2023-as Le Mans-i 24 óráson. A monacói már akkor beismerte, egyszer örömmel indulna az egynaposon – most arra is kitért, egyik ideális csapattársa saját öccse, a Ferrari-akadémista Arthur Leclerc lenne.

„Igen, ezen sokszor elmerengtem már… Egyértelműen meg akarom valósítani ezt egy napon, mégpedig a testvéremmel, ez biztos. De nem tudom, meg fog-e történni” – mondta az Autosportnak Charles Leclerc. Az ötszörös nagydíjgyőztesnek a másik csapattárs személyére is van javaslata.

„Antonio (Fuoco) szintén a Ferrari-család tagja, az egyik legjobb barátom, akivel együtt nőttünk fel. Már készül arra a napra!” – nevezte meg a Ferrari jelenlegi Hypercar-felállásának olasz tagját. „Meglátjuk, hogy lehetséges-e, belefér-e valamennyiünk terveibe, hiszen nyilvánvalóan különböző kategóriákban versenyzünk. Talán egy napon.”

Fotó: DPPI

Wolff: A második Red Bull a mi szintünkön van

Az elmúlt időszakban sokan kifejtették a véleményüket Sergio Perez harmatos teljesítményéről, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Zak Brown, Johnny Herbert, Juan Pablo Montoya és még sokan mások mondták el, hogy a mexikói produkciója messze van a megfelelőtől, hiába van nehéz dolga Max Verstappennel szemben. 

Ezúttal Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szúrt oda, mondván igazából csak Verstappen lóg ki felfelé a mezőnyből, Perezzel partiban vannak.

„Nagyon élvezetes év lehetne ez, csak ki kell venni Maxot az egyenletből. A második Red Bull ott van, ahol mi vagyunk. Fantasztikus szezon és szoros versenyzés lenne, csak a stopper sosem hazudik, és egy srác egy autóban mindenki felett jár” – mondta Wolff.

f1-mercedes-wolff

fotó: 

Mentálisan összeomlott, a visszavonulást fontolgatta a Honda motorosa

A Honda összességében is rendkívül küszködős idényt produkál (ismét) a MotoGP-ben, amit jól mutat, hogy Marc Marqueznek a szezon feléhez érve még mindig nincs befejezett vasárnapi versenye. De a négyesből talán Joan Mirnek a leginkább hányattatott a sorsa, aki egy portimaói 11. helyet tud felmutatni, emellett pedig sérülések tarkítják az idényét. Ennek kapcsán nemrég Mir a DANZ kamerái előtt elismerte, hogy a visszavonulást is fontolgatta – erről pedig a hétvégi Osztrák Nagydíj előtti csütörtöki sajtónapon is beszélt a Formula.hu jelenlétében tartott kerekasztal-beszélgetésen:

„Kemény időszakon megyek keresztül. Olyan pillanatban vagyok, amikor elfogadom a helyzetet, amiben vagyok. Korábban nem akartam ezt elfogadni, mentálisan nehéz elfogadni, hogy akarsz valamit, de nem érheted el. Most már elfogadom, tudom, milyen helyzetben vagyok. De most változtatni akarok a dolgokat. Volt egy pillanat, amikor komolyan fontolgattam a visszavonulást, de nem azért, mert egy másik motorra akartam átülni, hanem azért, mert mentálisan összeomlottam. Most már más helyzetben vagyok. Ahogy elmondtam az interjúban is: tudom, hogy a jövőben megbántam volna, és ez a legfontosabb” – fogalmazott a Repsol versenyzője.

A 2020-ban a Suzukival vb-címet szerző, s a „kékek” kivonulása után a Hondához kerülő Mir azt is elmondta, hogy a spielbergi hétvégén a tervek szerint kipróbálja a Brit GP-n Takaaki Nakagami által próbálhatott új aerodinamikai csomagot: a spanyol ugyan nem beszélt a japánnal, de elmondások alapján tudja, hogy az újítás jelentősen eltér az eddigi verziótól, így a motor egyéb tulajdonságaira is hatással lehet. „Minden fejlesztés olyan, hogy egyes területeken javít, de más területeken ronthat. De úgy vélem, összességében jobb lesz a motor” – mondta el.

motogp-mir

fotó: DPPI

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A nulla dobogó bizonyítja, hogy tud valamit – Hülkenberg elmélete

Különleges Formula-1-es rekordot birtokol Nico Hülkenberg: övé a legtöbb dobogós helyezés nélküli versenyrajt csúcsa, jelenleg 193 starttal – a Haas esélyeit ismerve pedig minden valószínűség szerint év végére eléri a 200-at ez a szám. A német szerint paradox módon a negatív statisztika éppen azt bizonyítja, hogy jó versenyző.

„Ez egy tény. Ha az ember belegondol, kicsit frusztráló, hiszen minden autóversenyző győzni akar. De nekem sosem volt meg ehhez a kellő autóm. Dobogóra lehetőségem lett volna, de különböző okok miatt sosem jött össze. Nem kesergek vagy bosszankodok miatta, hiszen jó helyen vagyok, a szezon során, Mexikó környékén pedig a 200 nagydíjat is el fogom érni” – fejtette ki a Motorsportweek szerint Hülkenberg.

„És bár nincs dobogóm, ha olyan rossz lennék, akkor nem húztam volna ki közel 200 nagydíjig, szóval valamit csak tudhatok.”

Jean Todt is megemlékezett Michael Schumacher Magyar Nagydíjáról

Tegnap volt 25 éve, hogy Michael Schumacher hatalmas győzelmet aratott a Hungaroringen, amikor Jean Todt arra kérte, hgoy 25 időmérős körre van szüksége a győzelemhez. 

A történetről ezen a linken írtunk mi is, de az évfordulót maga Todt sem felejtette el: közösségi oldalán posztolt róla azzal, hogy „Szeretünk Michael, mindig harcolni fogunk érted és veled.”

Stroll: Amikor úgy éreztem, hogy mindent kihoztam az autóból, Fernando akkor is gyorsabb volt

Nem esett össze Lance Stroll önbizalma annak kapcsán, hogy az Aston Martinon belül hatalmas a lemaradása Fernando Alonsóhoz képest: 102 pont a hátránya csapattársával szemben 12 futam alatt, és egészen pocsék szezont fut a spanyollal összehasonlítva.

Erről itt írtunk részletesebben is, de Stroll maga sem tagadja, hogy Alonso gyorsabb nála:

„Tudom, hogy sok olyan futam volt idén, amikor úgy éreztem, hogy most talán mindent kihoztam az autóból, és Fernando mégis gyorsabb volt nálam. Ez így megy. Nagyon magas szinten teljesít egész évben, nagyon ritkán, szinte soha nem hibázik, és ezt el kell ismerni” – mondta Stroll Alonsóról.

GP2310_135225_U1A6712_resize

Horner: Checónak egy kar kell a vállai köré

Egyszerűen fogalmazta meg azt Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke, hogy hogyan próbálják meg újraépíteni Sergio Perez elveszített önbizalmát:

„Ez mindig csapatmunka, mert pilóta más. Vannak, akiknek egy karra van szükségük a válluk köré, van, akiket seggbe kell rúgni. Checo egyértelműen az előbbi karakter. A lehető legtöbb támogatást adjuk meg neki, hogy elérhesse azt, amiről hisszük, hogy képes rá” – összegezte a stratégiát Horner.

f1-perez-redbull

fotó: dppi

Videó: kaszinóban, háztetőn – már Vegasban forgatott F1-es videót a Red Bull

Hangulatos videóval készül az őszi Las Vegas-i Nagydíjra a Red Bull, ezúttal nem „csak” mutatványoztak, de komolyabb anyagot forgattak le, a főszerepben Sergio Perezzel:

[embedded content]

Albon: Az F1 egy mosógép, ebből szabadult Daniel

Ezzel a szokatlan hasonlattal vont párhuzamot saját és Daniel Ricciardo pályaútja között Alex Albon. A thaiföldi a 2021-es szezont töltötte a rajtrácson kívül (Red Bull-tartalékként és DTM-pilótaként), melyet követően újult erővel tért vissza a Williamsnél.

„Engem segített a kihagyott év. Ha valaki benne van a cirkuszban és rosszul mennek a dolgai, versenyről versenyre utazva nem igazán tud reflektálni és nem tudja a miérteket értelmezni. Egy mosógépben vagyunk, ezért fontos, hogy legyen időnk reflektálni és fejlődni, de a mentális újraindítás szempontjából is jót tesz. Ez azért fontos, mert az idő segít megszabadulni a démonoktól” – idézi Albont a Racingnews365.

„Számomra értékes volt a DTM-ben töltött idő, mert valami mással versenyezhettem, közben pedig önbizalmat nyertem. Ezután az első téli Williams-tesztemen mindjárt magabiztosabb voltam, mint amikor távoztam. Látva Danielt és azt, hogyan pörög, vele is ez történhetett.”

Fotó: Williams

„Harmadik helyet ünnepel a Ferrari, ezt az Öreg sosem hagyta volna”

Másként értelmezi a siker fogalmát a jelenlegi Ferrari és a gyártó egykori vezetője, Luca di Montezemolo. Az elnöki széket 23 évig elfoglaló olasz az alapítót, Enzo Ferrarit is megidézte:

„Balszerencsésnek tartom, hogy egy harmadik helyet ünnepelnek, ahogy Spában történt. A Ferrari nem erről szól, az Öreg ezt sosem hagyta volna, soha. Ferrari sok mindenre megtanított, például arra, hogy sosem legyen nyugtom. Egy győzelem után mindig már a következő futamra gondolt. Elvárta a kemény munkát, Enzo rühellte a szabadságot. Még augusztusban is az irodában kellett maradnom” – idézte fel Enzo Ferrari keménykezű vezetését Montezemolo Quotidiano Sportivónak.

„Manapság, rajongói szemmel nem álmodozom arról, hogy a Ferrari mindig győz. De legalább harcoljon a bajnoki címért a szezon utolsó versenyéig, mint történt 1997-ben, 1998-ban, 1999-ben, 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben. Ki lehet kapni, de harcosként, nem vesztesként.”

Fotó: DPPI

Az F1-es szezon végéig fejleszt az Aston Martin

A 2023-as Formula-1-es idényt remek formában kezdő, de a nyári szünet előtti futamokon kissé tempót vesztő Aston Martin teljesítményért felelős igazgatója, Tom McCullough a RacingNews365.com hasábjain beszélt arról, hogy miközben már részben a 2024-es versenygépen is dolgoznak, továbbra is zajlanak a fejlesztési munkálatok az AMR23-ason:

„Elég erős fejlesztési tervet követünk az év folyamán, és van még költségvetésünk arra, hogy fejlesszük az autót. Ez a célunk, szóval egészen a bajnokság végéig hozunk néhány újítást, amennyit tudunk. Egy bizonyos ponton teljes mértékben 2024-re kell fókuszálnunk, de olyan fázisban járunk most, hogy mindkét autón tudunk dolgozni. Ráadásul néhány leckét a 2024-es évben is hasznosítani tudunk, legyen szó CFD-ről, szélcsatornáról vagy a mechanikai oldalról. Úgyhogy a végéig nyomni fogjuk.”

f1-alonso-aston_1

fotó: DPPI

„Ha két Checo ülne a Red Bullban, nyitott lenne a világbajnokság az F1-ben”

Veretlenül fordult a Red Bull a Formula-1 idei nyári szünetére, de házon belül is nagy a kontraszt náluk, hiszen Max Verstappen 10-2-re vezet Sergio Perez ellen a győzelmeket tekintve, összetettben pedig 125 pont a differencia a csapattársak között. Éppen ezért – és a bikák mögött zajló fordulatos ezüstcsata miatt – érzi úgy a McLaren-vezér Zak Brown, hogy valójában a Verstappen–Red Bull kombináció emelkedik csak ki az F1-es mezőnyből:

„Amennyire a Red Bull legyilkol most mindenkit… igazából Max gyilkol le mindenkit jelenleg. Ha két Sergio ülne az autójukban, akkor minden tisztelettel együtt is azt mondom, hogy nagyjából nyitott lenne a bajnokság. Szóval valami igazán különleges zajlik Maxszal és a Red Bull-lal. Ha kivennénk Maxot a képletből és mindenkinek győzelmet adnánk, aki második lett idén, akkor egy igen versenyképes, izgalmas bajnokságot kapnánk. Volt második helyünk nekünk, a Ferrarinak, az Astonnak, a Mercedesnek és Sergiónak. Öt csapat nyert volna futamot idén. Amint utolérjük mindnyájan a Red Bullt, szerintem ez lesz az F1 helyzete” – nyilatkozta az ESPN-nek. Brown hozzátette: szerinte igenis izgalmas jelenleg az F1, hiszen egyrészt nemcsak a győztes személye az érdekes, másrészt más sportágaknál – például a golfnál Tiger Woods esetén – is szeretik látni az emberek, ha valaki uralkodik.

f1-perez-redbull_2

Autósport is lehet a 2028-as olimpián?

Még az autósport is esélyes arra, hogy akár bekerüljön a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpia programjába. A Reuters beszámolója szerint a következő hetekben várható döntés azzal kapcsolatban, mely sportágakat veszik fel az öt év múlva esedékes játékok menetrendjébe: a helyi szervezezőknek mindig lehetőségük adódik extra sportokat felvenniük a programba. Az autósport mellett a listán van még az úgynevezett flag football, valamint a krikett (ezt tartják a legesélyesebbnek), a lacrosse, a bréktánc, a karate, a kick-boksz, a fallabbda, valamint a baseball/softball páros.

Az autósport amúgy halovány esélyeit növelheti a tény, hogy a 2018-as ifjúsági olimpián bemutató sportágként szerepelt az elektromos gokartverseny. Ha esetleg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az autósport felvétele mellett dönt, vélhetően valami hasonló szakág formájába kerülhet a menetrendbe.

gokart

fotó: DPPI

„Néztem Lewis adatait, és azt gondoltam, hogy én azt soha nem leszek képes megcsinálni” – Rosberg tudja, hogy miért nehéz Perez dolga

A Sky Sports F1-es podcastjében részletezte Sergio Perez helyzetét Nico Rosberg, a 2016-os világbajnok pedig elejtett egy nagyon érdekes mondatot, amikor a saját vb-harcával hasonlította össze Perez mostani küszködését.

„Nagyon nehéz egy pilóta számára, amikor elkezdi felismerni, hogy ‘amit a másik srác csinál, azt én soha az életben nem fogom tudni megcsinálni.’ Nyilván nekem is megvoltak ezek a pillanataim Lewisszal. Szerencsére nem tartottak sokáig, de volt, amikor megnéztem az adatait, és úgy voltam vele, hogy elképzelhetetlen, hogy azt én képes legyek megcsinálni. Az már nem is emberi. És ugyanez van Sergióval Max Verstappen mellett. Márpedig ez kemény… nagyon kemény elfogadni.”

f1-rosberg-mercedes

fotó: dppi

Videó: ez Verstappen speciális sisakfestése az F1-es Holland Nagydíjra

A jövő héten esedékes Holland Nagydíjra különleges sisakkal készül Max Verstappen: az alábbi dizájnt viseli majd a hazaiak hőse.

 

Alonso három Hónap Előzése díjat is elvitt eddig az idei F1-es szezonban

over

Márciusban és júniusban Lewis Hamiltont, áprilisban Carlos Sainzot előzte díjnyertes módon, májusban Kevin Magnussen, júliusban pedig Sergio Perez vitte el ezt az elismerést a szavazók szerint.

De melyik volt eddig a legnagyobb megmozdulás? A képre kattintva megtekinthető ez az öt:

f1-alonso-hamilton_1

Megjelent Leclerc új saját dala

A Ferrari F1-es pilótája szívesen zongorázik, tett is már közzé korábban saját szerzeményt, most ismét egy ilyennel jelentkezett – hogy tetszik?

[embedded content]

formula.hu