Itthon: “A holdról is látni” Orbán szerint azt a bizonyos cöveket, amiről a Tranziton beszélt

Itthon: “A holdról is látni” Orbán szerint azt a bizonyos cöveket, amiről a Tranziton beszélt

A miniszterelnök annyira büszke tihanyi szereplésére, hogy négy posztot is szentelt neki.

Bohár Dániellel közös szelfije után egy rövid videót is posztolt Orbán Viktor a Tranzit fesztiválról, amit ezen a hétvégén rendeznek meg Tihanyban. A felvételen a miniszterelnök beszédének legeleje látható, amikor a műsorvezető Megafon-influenszer megkérdezte tőle, továbbra is úgy áll-e a kétharmad, mint a cövek – visszautalva a politikus 2012-es mondatára. Erre Orbán úgy válaszolt,

Az még csak hagyján, hogy azóta egyfolytában áll. Ami igazán fontos, hogy innen még a végét se látni”.

Néhány órával később sikerült még jobban rákontrázni a frappáns megjegyzésre, a miniszterelnök Facebookjáról már az is kiderül, honnan látni a végét: a holdról. Talán.

És ez a néhány másodperc még csak a péntek délutáni szereplés legeleje volt, a beszédet percről percre követtük ebben a tudósításunkban, de azoknak, akiket csak a legfontosabbak érdekelnek össze is szedtük a lényeget:

Újabb célt tűzött ki Orbán, hogy még 10 évig szükség legyen a rendszerére, amiről tudja, hogy nem hibátlan

Elismerte a miniszterelnök, hogy „populistán, primitíven hangzik”, de a célja az, hogy „Magyarország gazdag, erős és biztonságos legyen, és minden ország adja meg neki a tiszteletet”. Ebben szerinte nem állunk rosszul, de azért kért még tíz évet a tökéletesítésre a tihanyi Tranzit Fesztiválon.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

HVG