Medvegyev könnyedén győzte le Balázs Attilát

Medvegyev könnyedén győzte le Balázs Attilát

Balázs Attila simán, három szettben kikapott a tavalyelőtti bajnok Danyiil Medvegyevtől az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójának keddi játéknapján.

Medvegyev
Balázs Attila és Danyiil Medvegyev. Fotó: Darren Carroll/USTA

A magyar játékos, aki makacs sérülése miatt gyakorlatilag már visszavonult, védett ranglistás helyének köszönhetően szerepelhetett a főtáblán, ahol az Arthur Ashe Stadionban csapott össze a világranglistán harmadik orosz teniszezővel.

Balázs Attila idén mindössze három salakpályás meccset játszott még áprilisban, s mindet elveszítette, tavaly május óta sorozatban hétszer kapott ki.

Danyiil Medvegyev a mérkőzés első percétől kezdve hatalmas fölényben játszott a mindössze kéthetes felkészülés után New Yorkba érkezett Balázs ellen, így 74 perc alatt jutott tovább. A magyar játékos a vereségével is 81 500 dollárt (mintegy 28,5 millió forintot) keresett.

Hétfőn a nőknél Udvardy Panna kiesett, a férfiaknál ugyanakkor Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is ötjátszmás csatában jutott a 64 közé, ezzel a US Open 142 éves történetében először lehet ott két magyar férfijátékos is a második fordulóban.

US Open, 1. forduló (a 64 közé jutásért)

Danyiil Medvegyev (orosz, 3.) – Balázs Attila 6:1, 6:1, 6:0

(MTI)

Post Views: 2

JochaPress