Nyitrai Zsolt: Hétfőn tartják a fővárosi állatkertben a sérült gyermekek napját

Nyitrai Zsolt: Hétfőn tartják a fővárosi állatkertben a sérült gyermekek napját

MH/MTI
2023. szeptember 7. csütörtök. 12:27

Nyitrai Zsolt arról beszélt, hogy a fogyatékossággal élők problémái Magyarországon a társadalom mintegy tíz százalékát, több mint egymillió embert és családtagját érintik.

A kormány jó partnerséget alakított ki a fogyatékossággal élőket támogató szervezetekkel, erkölcsileg és anyagilag is támogatja őket. 2010 óta több mint háromszorosára nőtt a fogyatékosügyi érdeképviseletek költségvetési támogatása, és a kormány minden döntése előtt kikéri a szervezetek véleményét, így érvényesítve a „semmit rólunk, nélkülünk elvet” – hangoztatta a politikus.

Hozzátette, a rendezvény jó példa a civilek, a cégek és az állam összefogására, egyúttal megmutatja, hogy a fogyatékossággal élők és családtagjaik számíthatnak a kormány támogatására.

Gyene Piroska, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ) elnöke elmondta, idén már 31. alkalommal tartják meg a rendezvényt, amelynek célja az is, hogy felhívják a figyelmet a nehézségekkel élők helyzetére, akik „szintén a közösségben szeretnének élni”.

Az utóbbi 7-8 évben jelentősen nőtt a résztvevők száma annak köszönhetően, hogy Nyitrai Zsolton keresztül kormányzati képviseletet kaptak, valamint a rendezvényre eljutásban évek óta segíti őket a Volánbusz Zrt., ettől az évtől pedig a MÁV-csoport is – közölte az ÉFOÉSZ elnöke.

Hozzátette, idén már másodszor működnek együtt az Egyszülős Központtal, amely a rendezvényen hasznos információkkal segíti az érintett családokat.

Nagy Anna, az Egyszülős Központ elnöke elmondta, Magyarországon több mint háromszázezer családból hiányzik az egyik szülő, és náluk magas a sérült gyermeket nevelők aránya.     

A központ elnöke két okból nevezte fontosnak a programot: egyrészt több tízezer fogyatékos gyereket nevel egyetlen szülő, nekik nem könnyű eljutni egy állatkerti látogatásra, másrészt az ÉFOÉSZ-nak sok olyan tagja van, aki egyedül neveli gyermekét, de még nem ismeri az Egyszülős Központot.

Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert sajtószóvivője kiemelte, a sérült gyerekek napja hagyomány, az állatkert már 1992-ben felkarolta a rendezvényt, pedig akkoriban a társadalom és a média még keveset foglalkozott a sérült emberekkel.

Az állatkertnek nagyon fontos a társadalmi felelősségvállalás – mondta. Krónikus betegségben szenvedő gyerekeknek minden nyáron rendeznek programot, nemrég a törökországi földrengés területén élő gyerekeket fogadtak, valamint idén úgy alakították át a családi jegy rendszerét, hogy egyszülős családok is élhessenek vele – ismertette a szóvivő.

Kameniczky Ákos, a Volánbusz Zrt. forgalmi és kereskedelmi főigazgatója közölte, hét éve támogatják a rendezvényt, tavaly 97 busszal vitték a résztvevőket, idén pedig már vonatokat is bevonnak, így 73 településről 19 vonat és 57 autóbusz segíti a vendégek eljutását Budapestre, illetve az utazást az állatkertig.

Írta a Magyar Hírlap