Nyílt levelet írt L.L. Junior Orbán Viktornak

Nyílt levelet írt L.L. Junior Orbán Viktornak

Objektum doboz

„A hazáját szerető és az országát féltő büszke magyar roma hazafiként fordulok most Önhöz, kérve az egyértelmű kiállását, segítségét és közbenjárását abban, hogy a magyarországi romák és a többségi társadalom viszonyát ne tehessék tönkre a jövőben olyanok, akik számára ez a kérdés sokszor valóban nem több, mint politikai haszonlesés” – írja bejegyzésében L.L. Junior.

Az előadó azt szeretné, hogy a miniszterelnök szigorítsa a jogszabályokat, illetve követeljen meg szigorúbb eljárásrendet annak érdekében, hogy az élet kioltására alkalmas vágó-szúró eszközök ne kerülhessenek közterületekre. A másik témakör, hogy a kormányfő segítse elő, hogy a cigánybűnözés és a cigánybűnöző kifejezések kikerüljenek a politikai közbeszédből.

Az elkövetkezendő évtizedek során Önnek továbbra is sokakért kell felelősséget vállalnia

– írja bejegyzésében L.L. Junior. Hozzátette: „Ön közel 3 millió ember támogató szavazatát köszöni meg kormányzati ciklusok óta folyamatosan, én többszázezer emberhez juttathatom el a gondolataimat – többek között ezt a nyílt levelet is, azaz sokak hangja és kérése fogalmazódik meg a a fenti soraimban. Bízom benne, a fentiekben foglaltakkal egyetért, és segíthetünk egymásnak abban, hogy ne feszüljenek még jobban a jelenlegi viszonyok romák és nem romák között”

Írta a Magyar Hírlap