Birkózó-vb: Ligeti elveszítette a negyeddöntőjét

Birkózó-vb: Ligeti elveszítette a negyeddöntőjét

MH/MTI
2023. szeptember 16. szombat. 16:16

A nap három magyarja közül a szombathelyiek ötszörös Eb-érmese volt az egyedüli, aki bejutott a legjobb nyolc közé, ő viszont addig egészen imponáló birkózást mutatott be, a türkmén Zjamuhammed Szaparovot 5-0-ra, az üzbég Szardorbek Holmatovot pedig technikai tussal, 11-0-ra verte.

Az első két meccsen a negyedik kiemelt Ligeti érvényesítette a papírformát, ami a negyeddöntőben már nem az ő sikerét ígérte, ugyanis a mezőny egyik legjobbja, a 2021-es vb-győztes iráni Amir Hosszein Zare várt rá.

A magyar szakemberek előzetesen kevés esélyt adtak a Haladás 34 éves sportolójának, Ligeti viszont a meccs első négy percében teljesen egyenrangú partnere volt az iráninak, sőt, egy rövid időre a győzelem reményét is felcsillantotta népes szurkolótáborának.

Az első menetben kemény küzdelem folyt a szőnyegen, akciót azonban egyik fél sem tudott csinálni. Valamivel viszont Zare volt aktívabb, ezért riválisa passzivitása miatt egy ponttal gazdagodott és előnnyel ment pihenni. A szünet után az iráni növelte a tempót, de Ligeti jól védekezett, majd 45 másodperc elteltével egy látványos belső gánccsal levitte és billentette ellenfelét (4-1). A magyar tábor eksztázisba került, kedvencük ugyanis alig két perccel a vége előtt hárompontos előnyre tett szert.

Az akció után azonban mintha Ligetinek elszállt volna az ereje, az állásból rögtön nekirontó iránit képtelen volt feltartóztatni, előbb kilépett (2-4), majd a következő akciónál a zónában rosszul vágott bele ellenfele kitolási kísérletébe, beesett alá, Zare pedig mögékerült (4-4). Az iráni a folytatásban sem állt meg, a láthatóan rendkívül fáradt Ligeti pedig nem tudta feltartóztatni. Az iráni szabadfogású a következő fél percben kétszer levitte, háromszor pedig kiléptette őt, ezzel 11-4-re elhúzott, majd visszavett a tempóból és lepörgette az utolsó percet.

„Úgy voltunk vele, hogy Dani menjen neki az elejétől, aztán meglátjuk, mi lesz. Az látszott, hogy képes bravúros akciókra. Odaállt, megcsinálta, amit tudott, de nem bírta hat percig ezt a tempót. Sajnálom” – összegezte röviden a meccset az MTI-nek Bánkuti Zsolt szövetségi kapitány.

A meccs után rendkívül csalódott Ligeti Dániel még bízhat abban, hogy Zare a kora esti elődöntőben le tudja győzni a címvédő török Taha Akgült, akkor vasárnap a vigaszágon folytathatja szereplését.

A másik két magyar közül a nyolcaddöntőben veszítő Antal Dániel (70 kg) bolgár legyőzője szintén elődöntős, a Püspöki Patrikot (86 kg) a 32 között felülmúló osztrák birkózó ugyanakkor a folytatásban kikapott, így Püspöki számára véget ért a viadal.

A szerb fővárosban kategóriánként öt, összesen pedig 90 olimpiai kvóta talál gazdára. Minden ötkarikás súlycsoportban a négy érmes, illetve a két ötödik különcsatájának győztese szerez indulási jogot hazájának a jövő évi játékokra.
 

Írta a Magyar Hírlap