Kritikaírói pályázatot hirdet a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Kritikaírói pályázatot hirdet a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

MH/MTI
2023. szeptember 25. hétfő. 22:22

A fesztivál történetében először hirdettek kritikaírói pályázatot, amelyre a szövegalkotás iránt érdeklődő középiskolás diákok és egyetemisták jelentkezését várják október 6-ig a [email protected] címre.

A versenyzőknek a szervezők által kiválasztott három, a versenyprogramban is induló rövidfilm közül kell választaniuk egyet, melyről 3000-5000 karakter terjedelemben írnak filmkritikát. A beadványok leadási határideje október 20., a nyertesek kilétére pedig a fesztivál október 28-i eredményhirdetésén derül fény.

A zsűriben a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának oktatói foglalnak helyet.
A pályázat első három helyezettje pénzjutalmat, a Belvárosi Mozi támogatásával páros mozijegyeket és egy órára szóló VR-élményt nyerhet. Emellett a zsűri megítélése alapján legjobb szövegek megjelenési lehetőséget kaphatnak az Apertúra Magazinban, illetve a szeged.hu portálon – áll a közleményben.

Írta a Magyar Hírlap