Egy korábbi F1-es pilóta szerint kriminális Perez teljesítménye és készen áll a visszavonulásra

Egy korábbi F1-es pilóta szerint kriminális Perez teljesítménye és készen áll a visszavonulásra

Egy korábbi F1-es pilóta szerint kriminális Perez teljesítménye és készen áll a visszavonulásra

A korábbi F1-es pilóta, Jan Lammers beszélt arról, hogy amit ő lát mostanában Pereztől, az alapján akár véget is érhet a pályafutása a száguldó cirkuszban. Szavait persze értelmes olyan kontextusban olvasni, hogy holland, aki a holland NOS-nek nyilatkozott a kialakult helyzetről:

„Amikor látjuk, hogy Perez mit csinál azzal a gyönyörű autóval, az szinte kriminális. Szerinte ő készen áll a visszavonulásra. Mármint úgy értem, hogy mégis mennyire élvezetes ez most neki? Amit látunk, az a hajtóerő, a motiváció, az élesség, minden totális hiánya. Szerintem Red Bull felkészítheti arra az ülésre Lawsont” – fogalmazott keményen Lammers.

Ugyan bizonyos pletykák akár Logan Sargeant Williams-ülésébe is belehelyezik már az említett Liam Lawsont, aki az AlphaTaurinál nem kapott fix F1-es ülést 2024-re, maga a pilóta tagadta ezeket az értesüléseket.

„Én a Red Bull pilótája vagyok. A Red Bull minden ülése 2024-re, ami sajnos azt jelenti, hogy én egyelőre tartalék leszek” – mondta még Suzukában az új-zélandi, aki megerősítette, hogy az energiaitalosok nem fogják kölcsönadni Grove-ba.

Perez helyzete pedig olyannyira nem egyszerű, hogy ő maga beszélt arról, hogy mentális edzőt fogadott maga mellé a nyári szünetben, mert a nagy nyomás miatt már otthon sem tudott önmaga lenni: erről itt írtunk!

f1-perez-redbull

Russell szerint ez élete legjobb szezonja

Furcsán hangozhat a címben szereplő kijelentés George Russell szájából, azt követően, hogy a Japán Nagydíj után konkrétan azt mondta, hogy kuka az egész éve. Azonban az eredménytelenség ellenére saját maga teljesítményével és kiegyensúlyozottságával meg van elégedve a futamgyőztes versenyző. „Ha csak a színtiszta teljesítményt vesszük számításba, akkor ez életem eddigi legjobb idénye” – mondta Russell a Racing News 365-nek.

„Eldobtunk 60 pontot különböző okok miatt. Ezek között voltak balszerencsésen alakuló időjárási körülmények, technikai problémák és versenyzői hibák” – ismerte el Russell. „Szeretném, ha megőriznénk a második helyet a konstruktőri világbajnokságban. Azt hiszem, már az első futamtól egyértelmű volt, hogy nem leszünk harcban a végső győzelemért. Fogalmam sincs, hogy ez hatással volt-e rám vagy sem, de abban biztosak lehetnek, hogy ha újra esélyünk nyílik a vb-címért harcolni, akkor visszatérek arra az útra, ahogyan harcolni kell egy vb-címért.”

„Sok váláshoz fog vezetni a 22-23 F1-es futam” – Ecclestone

Az elmúlt két idényben 22 fordulóból állt a Formula-1-es világbajnoki szezon, s végül idén is ez a szám alakult ki a Kínai és Emilia-romagnai Nagydíjak törlése után, 2024-ben viszont újfent megpróbálkoznak a 24 állomással. Márpedig az F1 korábbi vezére, Bernie Ecclestone szerint – akinek az idején bővült a versenynaptár 20 fordulósra – ezzel a Liberty Media túlfeszíti a húrt:

„A véleményem az, hogy 18 futam elegendő” – nyilatkozta a 92 éves üzletember a Daily Mailnek. „Mi is futottunk 20-at, és gyakran gondoltam azt, hogy kicsit sok. Gondolni kell a csapatokra is, rövidesen dupla személyzetet kell alkalmazniuk. 22-23 nagydíjjal sok válás lesz, csak idő kérdése. Persze megértem a kereskedelmi részleg embereit, hiszen elmondhatják, hogy hosszú távú szerződéseket írnak alá, s ez sok pénzt hoz a cégnek, amelynek dolgoznak. Elmondhatják, hogy tízéves megállapodásokat kötnek, és ez pillanatnyilag jó üzletileg számukra.”

„De én kétségkívül maradnék inkább 18 presztízzsel bíró versenynél. Méghozzá azért, mert nem tudhatjuk, mennyire hosszú távúak ezek a szerződések, nem döntenek-e úgy hirtelen, hogy már annyira nem is működik jól számukra a dolog és nem szállnak-e ki” – fogalmazott Ecclestone. Hozzátette: az is „őrület” szerinte, hogy az F1 új tulajdonosai amerikai módon akarják futtatni a sportágat.

f1-ecclestone_1

fotó: DPPI

Norrisszal is egyeztet az F1-es szerződéshosszabbításról a McLaren

Oscar Piastri 2026 végéig tartó szerződéshosszabbítása után Lando Norrisszal is beszélget a folytatásról a McLaren: Andrea Stella csapatfőnök szerint már elkezdték az egyeztetéseket arról, hogy a brit pilóta 2025 végéig, tehát a mostani után még két szezonra szóló kontraktusát elnyújtsák a továbbiakra.

„Egyértelműen egyeztetésekben vagyunk Landóval. Ezek pozitív egyeztetések, és elégedettek vagyunk azzal, ahogy zajlanak” – ennyit árult el Stella Japánban a folyamatban lévő beszélgetésekről.

Norris után ismét érdeklődik a Red Bull, és sok más csapat is szívesen látná a soraiban, de a jó formában lévő McLaren természetesen legalább ugyanennyire szeretné megtartani Piastri mellé – többször hallhattuk Wokingból azt, hogy rá építik a következő éveket is. 

Norris, Piastri és a McLaren helyzetéről Pitwall című műsorunk legutóbbi adásában is beszéltünk:

[embedded content]

Bejelentette De Vriest az új csapata

Visszatér a Formula-E-be az ott korábban bajnoki címet szerző, az F1-ből pedig tíz futam után kieső Nyck de Vries. A holland pilótát a Mahindra jelentette be többéves megállapodással: ő váltja majd Lucas di Grassit, és ő lesz Edoardo Mortara csapattársa a következő szezonban. De Vries azt nyilatkozta a bejelentés kapcsán, hogy izgatott a visszatérés miatt, főleg hogy elmondása szerint az otthonába tér vissza.

devries

Mentális edző segíti Perezt, mert a nyomás miatt már otthon sem tudott boldog lenni

Mentális edzőt fogadott maga mellé a nyári szünetben Sergio Perez: a Red Bull F1-es pilótája elárulta, hogy akkora nyomás helyeződött rá az idei szezon első részében, annyi negatívummal kellett megküzdenie Max Verstappen mellett, hogy az ráment az egészségére, de legalábbis a magánéletére.

„Amikor ennyire nehéz időszakot élsz meg a munkádban, akkor nehéz boldog, vidám embernek lenni otthon a feleségeddel és a gyerekekkel” – mondta Perez a De Limburgernek.

„Szóval felbéreltem egy mentális trénert, mert a családom egy boldog, kiegyensúlyozott családapát érdemel otthon. Az edzőmmel együtt azon dolgoztunk, hogy otthon a legjobb önmagam lehessek, de közben versenyző maradjak. Ennek köszönhetően újra megtaláltam a pozitívumokat. 33 éves vagyok, de még mindig tanulok valamit minden nap.”

f1-perez-redbull

Miért kellett Ricciardo és Tsunoda, miért nem kell Lawson?

Erről is beszélgettünk Pitwall című hírösszefoglaló műsorunk legutóbbi adásában. Hallgassátok meg a vonatkozó részt 17:37-től:

[embedded content]

Verstappen egymaga több pontot szerzett eddig idén, mint az Aston és a McLaren négy pilótája összesen

Csak egy apró érdekességre hívnánk fel a figyelmet: nem elég, hogy Max Verstappen egyedül is konstruktőri világbajnok lenne idén Sergio Perez pontjai nélkül, de jelenleg ott tartunk, hogy ha a negyedik-ötödik helyezett csapatok pontjait összeadjuk, még az sem éri el a holland által begyűjtött pontmennyiséget.

1. Verstappen 400 pont

2. Mercedes 305 pont

3. Ferrari 285 pont

4. Aston Martin pont

5. McLaren pont

Úgynevezett dominancia.

f1-verstappen-redbull

Megerősítette a Jota Porsche: tárgyalnak Vettellel a WEC-szereplésről

Mi is írtunk róla, hogy felröppent pletykaként, hogy az F1-ből tavaly év végén visszavonult Sebastian Vettelt konkrét ajánlattal kereshette meg a Porsche Endurance-világbajnokságon szereplő ügyfélcsapata, a Jota, hogy 2024-ben csatlakozzon hozzájuk a kétautóssá bővülő Hypercar-programjukban. Vettel maga nem igazán cáfolta mindezt Suzukában, a Jota csapatfőnöke, Sam Hignett viszont egyenesen megerősítette, hogy felvették a kapcsolatot a négyszeres világbajnokkal:

„Beszélünk Sebbel, vannak egyeztetések, de semmi sincs még lezárva. Semmilyen szerződést nem írtunk alá, és egyértelműen nem tesztelte egyik autónkat sem” – nyilatkozta a Motorsport.com szaklapnak. A Jota-vezér hozzátette: a csapatuk számára legalább annyira fontos a fenntarthatóság, mint Vettelnek, ezért is napenergiával működtetik például a Le Mans-i hospitalityjüket, s ez is csábító lehet a német versenyző számára.

Hignett azt is elárulta, hogy egyébként több nagy név is van a listájukon, közülük megerősítette, hogy Robert Kubicával is egyeztetnek. Sajtóhírek szerint Jenson Button is a listán szerepelhet a Jotánál.

f1-vettel-suzuka-3

fotó: DPPI

„Tökéletes pozícióban voltam, hogy leutánozzam Sennát” – Piastri

Oscar Piastri karrierje során először indulhatott az első sorból vasárnapi F1-es nagydíjon Suzukában. A csapattárs Lando Norris már a szombati időmérő után viccelődött azzal, hogy az ausztrál eljátszhatná a pole-pozíciós Max Verstappennel azt, ahogy 1990-ben Ayrton Senna emlékezetes módon és szándékosan megtorpedózta Alain Prostot, a futam után pedig a startot egyébként jól elkapó, de Verstappent megelőzni nem tudó mclarenes is elismerte, hogy nagyon hasonló helyzet alakulhatott volna ki:

„Most visszanézve, tökéletes pozícióban voltam ahhoz, hogy leutánozzam Sennát és Prostot, szó szerint tökéletes pozícióban. Ez tény” – viccelődött Piastri arra a kérdésre, hogy csinálhatott-e volna bármit másképp a rajtnál. „De nem… láttam, hogy jól indultam el, kicsit izgatott lettem a gázpedállal a rajt második fázisában, és azon a ponton tudtam, hogy nem vagyok eléggé Max mellett. Láttam, hogy Lando is érkezik a külső íven. Szóval egyértelműen a harmadik helyre való besorolás volt a legbiztonságosabb opció akkor.”

f1-piastri-verstappen-suzuka-start

fotó: DPPI

Duplázott a Ferrari a bokszban az F1-es Japán Nagydíjon – videó

Bár ezúttal a dobogóra sem fért fel az egy héttel korábban győzni tudó Ferrari, egy valamiben Suzukában is az etalonnak bizonyultak: a kerékcserék gyorsaságában. Ráadásul ezúttal kettős sikert aratott a Scuderia, hiszen Charles Leclerc egyik szervizelésével 2,23 másodperc, Carlos Sainzéval pedig 2,30 szekundum alatt végeztek, ezzel elhozták a lista első két helyét. Jól mutatja, mennyit lépett előre a korábbi években gyenge pontjának számító területen a maranellói alakulat 2023-ra, hogy idén már ötödször bizonyultak a leggyorsabbnak a bokszutcában, ezzel csak a Red Bull előzi őket (nyolc elsőség). Videón a Leclerc-féle kerékcsere:

[embedded content]

Itt az IndyCar 2024-es naptára, egy pénzdíjas versennyel és egy oválcserével

Közzétette jövő évi menetrendjét az IndyCar. A hivatalos szezon ismét 17 futamból áll majd, ám extraként bekerült egy kuriózum is: két héttel az évadnyitó után ugyanis a The Thermal Club egy egymillió dolláros pénzdíjas, de bajnoki pontokkal nem járó bemutatóversenynek fog otthont adni.

Az évad egyébként szokás szerint St. Petersburgben startol március elején, a finálé azonban helyszínt vált, ugyanis Laguna Seca helyett Nashville utcáin rendezik majd az utolsó futamot. Kikerült a naptárból – állítólag megfelelő időpont híján –a Texas Motor Speedway, amely 1997 képezte állandó részét a kalendáriumnak, viszont így sem csökken az oválversenyek száma, ugyanis 2015 után visszatér a Milwaukee Mile. A legendás Indianapolisi 500 mérföldes 108. kiírására május 26-án kerül sor (az épített pályán pedig ezúttal csak egy versenyt rendeznek majd, két héttel az Indy 500 előtt). A naptár összeállításakor tekintettel voltak a jövő évi párizsi nyári olimpiára is, ennek köszönhető július-augusztus fordulóján a többhetes szünet.

Március 10. St. Petersburg
Március 24. The Thermal Club (pénzdíjas, bajnokságon kívüli)
Április 21. Long Beach
Április 28. Barber Motorsports Park
Május 11. Indianapolis
Május 26. Indy 500
Június 2. Detroit
Június 9. Road America
Június 23. Laguna Seca
Július 7. Mid-Ohio
Július 13-14. Iowa (dupla forduló)
Július 21. Toronto
Augusztus 17. Gateway
Augusztus 25. Portland
Aug. 31-szept 1. Milwaukee (dupla forduló)
Szeptember 15. Nashville

indycar-start

Sargeantet meglepte Bottas manővere a suzukai ütközésüknél

Logan Sargeant és Valtteri Bottas a Formula-1-es Japán Nagydíj elején, a korai biztonsági autós fázist követő újraindításnál akadt össze a 11-es kanyarnál. A Williams pilótája a belső íven haladva elfékezte magát, és nekicsúszott a finn autójának. Az Alfa Romeo a kavicságyba került, de folytatni tudta – igaz, csak néhány körig, utána feladta a versenyt. Sargeantet eközben öt másodperces büntetéssel sújtották az incidensért, de később ő is kiállt a futamból.

Az újonc amerikai, akinek igencsak inog az ülése 2024-re, elismerte, hogy az ő hibája volt az elfékezés, de így is meglepte az, ahogy Bottas reagált, szerinte akár a finn is elkerülhette volna a kontaktot: „Hektikus első néhány kör volt, az biztos. Abban a pillanatban blokkoltam, amint hozzáértem a fékhez. Nem tudom, talán nem látta, de egy pillanatra sem tűnt úgy, hogy be fogom tudni venni a kanyart. Meglepett, hogy nem vágott egyszerűen alám, mindenesetre abban a pillanatban blokkoltam, amint a fékre léptem” – idézi Sargeant szavait az F1i.com portál.

f1-sargeant-williams-suzuka

Magnussen is Perezt kritizálja: „Elkeseredett megmozdulás volt”

Négy büntetőpontot is magával visz rövid, de egészen kaotikus Japán Nagydíjáról Sergio Perez, melyek közül kettőt a Kevin Magnussennel 12. körben történt ütközésért kapott.

„Egyszerűen eltalálta a hátsó gumimat. Elég elkeseredett megmozdulás volt, de ez történt. Megforogtam, aztán ki kellett állnunk” – mondta az esetről Magnussen, akinek tervezett kétkiállásos stratégiája is meghiúsult az ütközés miatt. „Túl korán volt még a két kiálláshoz az autónk gumikopása miatt. Sokkal rosszabb helyzetbe kerültem, mert már azon a ponton ki kellett állnom. Gyakorlatilag itt véget ért a versenyem, és természetesen az övé is.”

Perez, aki az ütközés következtében állt ki, elismerte felelősségét a balesetért. „Sokat küszködtem az elsők megfékezésével, megpróbáltam bevetődni, de nem tudtam időben megállni. Az én hibám volt” – mondta a balesetről a mexikói, akivel szemben nem csupán Magnussen volt kritikus: Lando Norris is majdnem összeütközött a Red Bull-lal a VSC-fázis végén, ráadásul fel is tartotta őt Perez.

Már szerdán megjósolta Verstappen, mekkora különbséggel fog nyerni Japánban

A szingapúri vereség és néhány kisebb különbségű győzelem után Max Verstappen újra dominánsan győzött a Japán Nagydíjon, 19,3 másodperc különbség választotta el a célban a második Lando Norristól. A holland szinte pontosan megjósolta ezt a differenciát, ráadásul nem is az uralt időmérő vagy szabadedzések alapján, hanem már a nagydíjhétvége előtt – árulta el Christian Horner csapatfőnök.

„Padel teniszt játszottam Maxszal szerdán, teljesen fel volt tüzelve, és azt mondta, 20 másodperccel akar nyerni. Hogy pontos legyek, hét tizedmásodpercen múlt, hogy épp ennyi legyen a különbség” – mondta suzukai sajtótájékoztatóján a Red Bull vezetője.

„De már az első szabadedzés legelső körétől, amit kemény gumin tett meg és 1,8 másodperccel gyorsabb volt mindenki másnál, akik közepest vagy lágyat használtak, látszott, hogy teljesen erre a versenyre összpontosít. Kiemelkedő teljesítmény volt, utolsó időmérős körének helye van minden idők legjobb kvalifikációs körei közt. Ebből nem a legjobb rajtot hozta ki, de utána végig tartotta a vezetést és impozáns előnyt alakított ki, kontrollálta a versenyt” – összegezte a domináns Japán Nagydíjat Horner.

Fotó: Red Bull Content Pool

Lawson: F1-es ülést akarok, nem vagyok elégedett…

Csapattársa, Yuki Tsunoda előtt ért célba a Japán Nagydíjon, ezzel ismét bizonyította képességeit az átmeneti beugróként versenyző F1-es újonc, Liam Lawson.

Az új-zélandi pilóta nem kapott állandó ülést 2024-re, miután a Red Bull Tsunodát, és a Lawson által helyettesített Daniel Ricciardót jelentette be a következő szezonra a B csapat versenyzőiként, míg Max Verstappen csapattársa jelen állás szerint továbbra is Sergio Perez marad.

Lawsont Suzukában megkérdezték arról, hogy mennyire elégedett azzal, hogy a 11. helyen, Tsunodát megelőzve ért be azok után, hogy nem kapott szerződést – a válasza elég világosra sikerült:

„F1-es versenyülést akarok, és most nincs ilyenem 2024-re, úgyhogy nem vagyok elégedett. Most annyit tudok tenni, hogy amikor lehetőségem van autóba ülni, akkor a lehető legjobb munkát végezzem. Ezt fogom tenni egészen addig, ameddig vezethetek” – mondta az új-zélandi.

Lawson eredeti megbízatása egyébként Suzukáig tartott, de a friss hírek szerint még Katarban is kaphat lehetőséget, mivel Ricciardo visszatérését nem sürgeti a Red Bull. 

f1-lawson-alphatauri

NASCAR: Byron nyerte az őrült hajrát, csapata pedig történelmet írt

40 fokos, pokoli hőségben indult el Cup Series rájátszásának második köre a Texas Motor Speedwayen. Itt már csak 12 versenyző reménykedhet abban, hogy a szezon végén megkaparinthatja a bajnoki trófeát, közülük pedig egyvalaki, magyar idő szerint már hétfő hajnalban biztosította be helyét a legjobb 8 között. Erre sokáig úgy tűnt, hogy a pole-pozícióból induló Bubba Wallace rendelkezik majd a legjobb eséllyel, aki az időmérőn is parádésan ment, a futamon pedig a legvégéig harcban volt a győzelemért.

A 23XI Racing versenyzője 111 körön át vezette a 267 körös viadalt, ám ennek ellenére még szakaszt sem tudott nyerni, a végén pedig a futamgyőzelemről is lemaradt. Szintén kiváló sansszal rendelkezett a sikerre Ross Chastain, illetőleg Kyle Larson, aki a második szakaszt már megnyerte, az elsőt viszont még Tyler Reddick húzta be, de utóbbi etap leintésekor volt némi kavarodás a sárga zászlók és a kiállások miatt.

[embedded content]

Az utolsó körökre azonban már Larson és Wallace elképesztő csatáját láthatta a közönség, de az 5-ös autó hirtelen túlkormányzott lett, így végül a 2021-es bajnok a falban kötött ki. Bár az ezt követő újraindítás során többen is belekeveredtek egy balesetbe, így újabb sárgára volt szükség, Wallace még úgy sem nyugodhatott meg, hogy a következő zöld zászlónál már csak hat kör maradt hátra. Ekkor tört előre látványos módon William Byron, aki mindössze a 18. helyről indulhatott, ám a futam során fokozatosan jött felfelé, a végjátékban pedig már abszolút esélyesnek számított. Ahogy elengedték a mezőnyt a 24-es autó pilótája szinte rögtön megszerezte a vezetést, amit a leintésig már nem is engedett ki a kezéből. Byron így idei hatodik sikerét aratta, amivel egyrészt kvalifikálta magát a következő körbe, másrészt a Hendrick Motorsports történelmének 300. győzelmét érte el ezzel.

A második pozíciót Chastain kaparintotta meg, Wallace a harmadikat, mögöttük pedig Christopher Bell és Denny Hamlin zártak még a legjobb ötben. A folytatás Október 1-én következik a Talladega Superspeedwayen.

Formula1.5 – Alig maradt Alonso előnyéből

Játék a számokkal: hogyan nézne ki a 2023-as világbajnokság állása, ha egyszerűen eltüntetnénk a két Red Bullt a képletből? 

Miután Fernando Alonso az elmúlt három versenyen mindössze tizenkét pontot szerzett, aminél a mögötte álló tíz versenyző közül csak Stroll (0) és Ocon (4) szerzett kevesebbet, a nyári szünet óta csak egyszer dobogóra álló, de minden futamon az első négy között záró Lewis Hamilton öt egységre megközelítette őt – pedig a július eleji Osztrák Nagydíj után még majdnem két győzelemnyi, 47 pontnyi előnye volt az azóta csak egyszer, Zandvoortban előtte végző spanyolnak.

alonso-suzuka

A futamgyőztes Lando Norris feljött az ötödik helyre George Russell elé, csapattársa, Oscar Piastri pedig első pole-ja és dobogója után két legyet ütött egy csapásra Strollt és Gaslyt is megelőzve.

A Formula1.5 bajnokság állása:

pf-bliga16

Videó: belső felvételen Michelisz Norbert ralitesztje

A bakonyai pályán tesztelt oda-vissza csütörtökön Michelisz Norbert, aki az októberi Rally Hungaryre, a magyarországi Európa-bajnoki ralifutamra készült. A túraautós erről a tesztről tett most közzé egy belső felvételt:

„Kijelöltétek a mércét”: A Red Bull előtt tisztelegnek a riválisok

A Red Bull történetének hatodik konstruktőri bajnoki címét természetesen a riválisok sem hagyták szó nélkül – az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy köszöntötték az immár X névre hallgató néhai Twitteren a világbajnok alakulatot:

Mercedes: Gratulálunk a Red Bullnak a konstruktőri bajnoki címhez. Idénre mindenkinek ti jelöltétek ki a mércét. Mindent beleadunk, hogy 2024-ben megküzdjünk veletek.

mercedes-podium

Ferrari: Gratulálunk a Red Bullnak a nagyon erős szezonhoz és az újabb konstruktőri bajnoksághoz. Várjuk a jövő évi küzdelmet!

ferrari-redbull

McLaren: Gratulálunk a hatodik konstruktőri címetekhez, Red Bull Racing! Teljesen megérdemeltétek, és átírtátok a történelemkönyveket. Várjuk a következő csatát a pályán.

mclaren-podium

AlphaTauri: Gratulálunk a nagyon megérdemelt hatodik konstruktőri címhez, Red Bull Racing!

horner-verstappen-podium

Így dicséri és védi pilótáit Helmut Marko

A katasztrofális futamot teljesítő Sergio Perezzel szemben a rendszerint igen szigorú Helmut Marko ezúttal kimondottan megértőnek bizonyult – persze ebben is volt egy kis odaszúrás, ahogy azt megszokhattuk az osztrák F1-veterántól: „Szerencsétlen napja volt. Minden a szabadedzésen kezdődött, ahol nem tudott megbirkózni Max sebességével, a versenyen pedig minden rosszul alakult. De bízom benne, hogy a következő futamon erőre kap majd.”

perez-suzuka_1

E szavakban kétségkívül volt némi pozitív felhang, s mint arra a Daniel Ricciardót helyettesítő Liam Lawson is rámutatott, Marko esetében már ezt is értékelni kell. Amikor arról kérdezték az új-zélandit, mit mondott neki a Red Bull tanácsadója az AlphaTauri idei legjobb eredményéről, melyet Szingapúrban ért el, Lawson így felelt:

„Szép munka. Ennyit. De szerintem ha bármi pozitívumot kapsz Helmut Markótól, az már jó, úgyhogy beértem ennyivel.”

marko-face

formula.hu