Kovács Péter: Ezt a várost önök vitték csődbe, kitakarították a kasszát

Kovács Péter: Ezt a várost önök vitték csődbe, kitakarították a kasszát

MH/MTI
2023. szeptember 27. szerda. 16:41
Frissítve: 2023. szeptember 27. 17:01

Módosította a fővárosi önkormányzat idei költségvetését a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett javaslatot 18 igennel, 12 nem szavazat ellenében fogadta el a testület. Az előterjesztés szerint a módosítás célja a költségvetési rendelet „aktualizálása”, annak érdekében, hogy az érintett címeken a szükséges előirányzatok rendelkezésre álljanak, a módosított bevételek a költségvetési egyensúlyt biztosítva szolgáljanak a kiadások fedezetéül.

Emlékeztettek arra, hogy már a költségvetés elfogadásakor ismert volt a bevételek egyenetlen beérkezéséből következő pénzforgalmi kockázat, hiszen annak kezelésére az önkormányzatnak minimálisra csökkent a tartaléka, és a hitelkerete sem engedett nagy mozgásteret. Világossá vált, hogy ha a főváros által nem befolyásolható lépések miatt nem érkeznek be a tervezett források, akkor likviditási problémák alakulhatnak ki. A fővárosi önkormányzat történetében nominálisan a legmagasabb összegű likviditáskezelési programot kellett végrehajtani, hogy elkerülhető legyen a fizetésképtelenség, akár csak részben is – írták.

Úgy fogalmaztak, a „túlélőprogram” sikeres volt, a fővárosi önkormányzat által működtett közszolgáltatások színvonalát nem kellett csökkenteni, és a bérek kifizetése sem volt veszélyben. Ugyanakkor önmagában ez nem jelenti azt, hogy az idei költségvetési évet az elfogadott költségvetési rendelet szerinti módon zárják. Továbbra is kérdéses a kormányzattól várt összegek – Lánchíd, energiatámogatás, hitelfelvétel jóváhagyása – beérkezése, valamint a szolidaritási hozzájárulás kapcsán zajló per kimenetele. A négy tétel mintegy 55 milliárd forintot tesz ki – összegezték.

Kiemelték, további intézkedések szükségesek, hogy lehetőség legyen reagálni azokra az esetekre is, ha a fővárosi önkormányzatnak „nem nyújt szektorsemleges módon forrásokat a kormány”. Az első félévi adatok alapján felülvizsgálták a kiadási és a bevételi oldal várható teljesülését. A vitában Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes arról beszélt, áprilisban azt látták, ha nem változtatnak a főváros finanszírozásán, akkor mínusz 76 milliárdon állhatott volna augusztus végén a költségvetés. A „túlélőprogramnak” köszönhetően elérték, hogy a várost működésben tartsák

Kovács Péter (Fidesz–KDNP) XVI. kerületi polgármester azt emelte ki, hogy a városvezetés szerint mindenki más felelős azért, hogy csődbe ment a főváros. „Ezt a várost Önök vitték csődbe, ugyanis rengeteg pénzt hagyott itt az előző városvezetés, de „kitakarították” a kasszát, és mínuszban vannak” – jelentette ki. Azt mondta, a városvezetésre is igaz az: „a baloldaliakkal mindig az a baj, hogy kifogynak a mások pénzéből”.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának vezetője úgy fogalmazott, a költségvetési rendelet módosítása azt jelenti, hogy „a döglött lovat áthúzzák idénről jövőre, nem megoldják a problémát, hanem elodázzák”. A politikus cinikusnak nevezte, hogy a városvezetés túlélőprogramnak nevezi a főváros eladósítását.

Karácsony Gergely főpolgármester úgy fogalmazott, a főváros nem más pénzéből fogyott ki, hanem a kormány vette el a fővárosi önkormányzat pénzét. A fővárosnak pénzügyi megszorításokat kellett elviselnie amellett, hogy a koronavírus-járvány és az energiaválság után is „talpon maradt”. A főpolgármester közölte, a szolidaritási hozzájárulás vitatott mértéke miatt indult perhez kapcsolódóan a bíróság szerdán elrendelte az azonnali jogvédelmet, azaz megtiltotta, hogy a főváros szerinti jogtalan követelést az állam inkasszó segítségével érvényesítse.

Az ülésen a képviselők – 18 igennel, 11 tartózkodás mellett – elfogadták a fővárosi önkormányzat közösségi költségvetési programjának alapvető szabályairól szóló rendeletet, amelynek fő célja, hogy kiszámítható módon határozza meg a közösségi költségvetés kereteit.
    

Írta a Magyar Hírlap