Mohamed Muiz ellenzéki jelölt nyerte a Maldív-szigeteki elnökvál

Mohamed Muiz ellenzéki jelölt nyerte a Maldív-szigeteki elnökvál

A választási bizottság adatai szerint a 45 éves Mohamed Muiz a szavazatok 54,06 százalékát kapta. A 61 éves leköszönő elnök azonnal beismerte vereségét, és az X mikroblogon gratulált ellenfelének.

A stratégiailag fontos elhelyezkedésű dél-ázsiai ország Mohamed Muiz győzelme révén szorosabbra fűzheti kapcsolatait Pekinggel. Az Indiai-óceánon fekvő, kiemelt turisztikai célpontnak számító szigetcsoport az egyik leggyakrabban látogatott tengeri útvonalon fekszik egy olyan övezetben, amelyben Kína és India egyaránt érvényesíteni kívánja befolyását.

A győztes – jelenleg a főváros, Malé polgármestere -, akinek a pártja mentora, Abdulla Jamín elnöksége (2013-2018) idején került kínai befolyás alá, védelmébe vette a Kína által az új selyemutak keretében a fejlődő országoknak nyújtott jelentős pénzügyi támogatást.

Jamín kormányának minisztereként Muiz nagy erővel támogatott egy Kína által finanszírozott, 200 milliárd dolláros, a fővárost a repülőtérrel összekötő híd építésére vonatkozó projektet.

A szeptember 9-i első fordulót mintegy 75 százalékos részvétel mellett Mohamed Muiz nyerte meg a szavazatok 46,1 százalékával, a hivatalban lévő államfő, Ibrahim Mohamed Solih, aki mandátuma alatt az országa és India közötti feszült viszony rendezésére törekedett, 39,1 százalékot szerzett.

A második fordulóban 85 százalékos volt a részvétel. A rendőrség közölte: tizennégy embert őrizetbe vettek a választási szabályok megsértése miatt.

Ibrahim Mohamed Solih 2018-ban meglepetésszerű győzelmet aratott Abdulla Jamín felett, aki jelenleg 11 éves börtönbüntetését tölti korrupció és pénzmosás miatt.
 

Írta a Magyar Hírlap