A rali visszatért a Bükk lábához

A rali visszatért a Bükk lábához

Nagy sikerrel zajlott le a HUMDA ORB2-es és ORB3-as szezonzárója. Az I. Hell Diósgyőr Rallyn mindkét sorozatban bajnokot avattak azután, hogy a mezőny legendás bükki pályákon mérte össze az erejét. A futam központjának pedig a DVTK Stadion környéke adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A futamra hetven páros nevezett. A fő mezőnyök mellett az első osztályú liszensszel rendelkező egységeknek tehetőségük volt arra, hogy tesztjelleggel megmérettessék magukat.

Az ORB3 éves értékelésében Lenkey Ákos és Drótos Cintia (Lada 2101) néhány pontos hátrányból várta az utolsó hétvégét, de nagyszerű versenyzéssel győzni tudtak Diósgyőrben, és pontegyenlőség után, több éves futamgyőzelmüknek köszönhetően bezsebelték a bajnoki címet.

  • Ezzel keltem, ezzel feküdtem. Napközben mondtam a fiúknak, hogy nem is tudom, mikor éreztem magam utoljára ennyire izgatottnak – avatott be az érzéseibe Lenkey Ákos. – Mindenképp meg akartam csinálni, de azt is tudtam, hogy a mezőny elején nagyon gyorsak a srácok. Kitartottunk, koncentráltunk és az utolsó szakaszon kilenc tized másodperc döntött. A javunkra, így beteljesült a vágyam. A szezon előtt álmodni sem mertünk erről. Nagyon büszke és boldog vagyok!

Az ORB2 két napon és nyolc gyorsasági szakaszon keresztül csatázott egymással. A futamot közös pályafutásuk során először Lakatos Tamás és Marics Krisztina (Peugeot 208) nyerte meg, valamivel több, mint tizenhat másodperces előnnyel.

  • Nagyon jó érzés itt lenni a célban, pláne győztesként. Nehéz napjaink voltak, de megcsináltuk, ez a lényeg – fogalmazott a céldobogón Lakatos Tamás. – Közösen valóban először nyertünk, ezt egy kicsit keveslem, de remélem, hogy jövőre még több sikerünk lesz.

A futamgyőztes mellett az abszolút bajnok legalább ennyire boldog volt. Czékmány Norbert és Takács Gábor (Peugeot 208 R2) sokáig vezette az I. Hell Diósgyőr Rallyt, aztán fékprobléma hátráltatta őket. Visszacsúsztak az ödöik helyre, de ez is elég volt ahhoz, hogy az éves összetettet megnyerjék.

  • Viszontagságos verseny volt számunkra, kiegyeztünk volna egy jóval könnyebbel is, de a technikai sportok ilyenek. A fő célt teljesítettük, bajnokok vagyunk, ami hihetetlen érzés – összegzett a DVTK Stadionnál Czékmány Norbert. – A verseny eredményét tekintve nem lennénk teljesen elégedettek, globálisan nézve azonban boldogok vagyunk. Nagyszerű hétvégét tölthettünk Diósgyőrben, boldogok vagyunk, hogy itt lehettünk. Erre a pillanatra mindig emlékezni fogunk. Nagyon köszönjük a csapatnak, a támogatóinknak, mindenkinek, aki hozzátett ahhoz, hogy mindezt sikerüljön elérnünk.

A Teszt kategóriában az a Csomós Miklós, Bán Viktor kettős nyert, akik néhány nap múlva a hazai rendezésű Eb-futamon (ERC) bizonyíthatnak. Az I. Hell Diósgyőr Rally pedig remek lehetőség volt számukra, hogy felkészüljenek a rájuk váró feladatra.

A szakág több év szünet után járt ismét abban a városban, amelyik az egyik  legtöbb sikeres versenyzőt adta a magyar ralinak. A rendezők azonban abban bíznak, hogy a mostani sikeres rendezés egy hosszú út első állomása volt.

  • A magyar rali visszatért egyik hazai bölcsőjébe – emelte ki a versenyzők és a közönség előtt dr. Világi Péter, a DVTK kommunikációs igazgatója. – Örülünk neki, hogy minden szempontból eredményes futamot zártunk. Köszönöm valamennyi versenyzőnek, a csapattagoknak, és a hozzátartozóknak, hogy ellátogattak hozzánk. Mi pedig azon dolgoztunk, hogy a Diósgyőr Rally folyamatosan, évről-évre fejlődjön és meghatározó versenye legyen a szakág programjának. Az alapokat letettük, biztos vagyok benne, hogy a tapasztalatokat felhasználva 2024-ben előre tudunk lépni.

A futam végeztével azonban a ralis események  nem értek véget Diósgyőrben. Ezen a héten kedden és szerdán ugyanis a borsodi vármegyeszékhelyen  tartják meg a Rally Hungary Hivatalos tesztjét. A két nap folyamán közel húsz olyan páros érkezik, akik neveztek az ERC-futamra. A csapatok a szervizparkot a DVTK Stadionnál állítják fel, a párosok pedig Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt között, zárt pályán gyakorolhatnak. Diósgyőrben erre az eseményre is szeretettel várják az érdeklődőket.

Az I.Hell Diósgyőr Rally (végeredménye)

ORB2

  1. Lakatos Tamás, Marics Krisztina (Peugeot 208) 49:56,0
  2. Kocsis Imre, Bakos István (Citroen C2R2 Max) +16,3
  3. Görög Péter, Mózes Máté (Citroen C2) +26,6

ORB3

  1. Lenkey Ákos, Drótos Cintia (Lada 2101) 28:10,4
  2. Péter Pál, Dudás István Márton (Honda Civic) +13,3
  3. Békési Richárd, Bernáth Martin Zsolt (BMW 320) +33,4

Teszt

  1. Csomós Miklós, Bán Viktor (Skoda Fabia Rally2) 31:24,3
  2. Herczig Patrik, Varga Kristóf (Peugeot 208 Rally4) +3:24,5
  3. Berta László, Fusch Gábor Andor (Peugeot 208 Rally4) +4:02,9

Írta a Sportbánya