Raisz Anikó: A körforgásos gazdaság létszükséglet

Raisz Anikó: A körforgásos gazdaság létszükséglet

MH/MTI
2023. október 4. szerda. 19:45

Raisz Anikó a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás mintegy 18,5 milliárd forintból kiépített hulladékgazdálkodási rendszerének zárórendezvényén rámutatott, hogy ez a sikeres projekt Magyarország szempontjából fontos lépés a körforgásos gazdaság irányába.

Az államtitkár megjegyezte, hogy eddig egy lineáris gazdasági modellt követett az emberiség: kitermelte, legyártotta, felhasználta és a végén eldobta a terméket. Ezt szeretnék megtörni a körforgásos gazdasággal, ahol a cél az, hogy minél többet visszaforgassanak és minél inkább a másodnyersanyagot használják fel abból, amit egyszer már kitermeltek – mondta.

Raisz Anikó szerint egy-egy ilyen projekt újabb fontos lépés egy „másodnyersanyag alapú” gazdaság irányába.

Az államtitkár közölte, hogy a projekt öt vármegye területén, 143 településen valósult meg, és ennek keretében 235 ezer hulladékgyűjtő edényt juttattak el a lakossághoz, 89 új hulladékgyűjtő jármű állt forgalomba, nyolc új hulladékudvar létesült, valamint Adonyban és Székesfehérváron új hulladékkezelő központok jöttek létre, így a lakossági hulladék kezelésének szinte teljes spektrumát lefedik.

Cser-Palkovics András, a társulási tanács elnöke felidézte, hogy a beruházás ötletszinten 2002-ben merült fel először, ami azt jelenti, hogy két évtizedes munka zárul le, amelynek végén egy nagyon komplex hulladékgazdálkodási rendszer alakult ki az érintett térségekben. Nagy büszkeségnek nevezte, hogy a projekt vállalásait 100 százalékban teljesíteni tudták.

Törő Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője örömének adott hangot amiatt, hogy több mint 517 ezer ember környezetét teszi élhetőbbé az új hulladékgazdálkodási rendszer. Megemlítette, hogy a két hulladékkezelő központ valamennyi, a társulás területén keletkező, elkülönítetten gyűjtött hulladék válogatását elvégzi, ez évente több mint 125 ezer tonna hulladékot jelent. A begyűjtött hulladék mindössze 50 százaléka kerül csak lerakókba – tette hozzá.

Barkóczi Barbara, a Miniszterelnökség titkárságvezetője emlékeztetett arra, hogy a 2007-13-as uniós ciklusban a KEOP-ban 1765 milliárd forint, 2014-20 között a KEHOP-ban 1651 milliárd forint volt, ebből hulladékgazdálkodásra 147, illetve 129 milliárd forintot fordítottak országosan. A jövővel kapcsolatban elmondta, hogy a 2021-27-es időszakban a KEHOP+ források nagy hányadát az energiaválság miatt az energetika viszi el, körforgásos hulladékgazdálkodásra 97 milliárd forint jut majd.

Írta a Magyar Hírlap